Új pálya-új esély
2008. július 30.
Az új Pálya program az Európai Unió és a kormányzat által finanszírozott kiemelt projekt, amely a közszférából elbocsátott alkalmazottaknak kíván segítséget nyújtani olyan képzések támogatásával, melyek segítik későbbi elhelyezkedésüket nyilatkozta lapunknak Kollár Péter, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltségének vezetője.
Gazdára talált az második tízezres!
2008. július 29.
Július 21. és augusztus 1. között 6 alkalommal bruttó tízezer forintot osztunk ki azok között, akik kezdőlapként állítják be a Kalohirek.hu internetes hírportált! Július 28-án szintén hosszasabb túrát tettünk meg, míg végül megtaláltuk második nyertesünket is, Magony Martint, aki örömmel vette át nyereményét! Ne feledd! Még Te sem késtél el! Regisztrálj és nyerj!
Vettem is meg nem is
2008. július 29.
Évek óta hadakozik egy kalocsai család a budapesti V. kerületi önkormányzattal és egy építési vállalkozóval, aki szabálytalanul folytatott építkezést, amelynek következtében kár érte a családot.
Sikeresen zárult a program
2008. július 28.
Tavaly ősszel indult az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Osztályának támogatásával az a program, amelynek keretében tíz helyi és környékbeli fiatal szerzett OKJ Számítógép-használói bizonyítványt.
Új szak a főiskolán
2008. július 28.
Csütörtökön késő este a Tomori Pál Főiskolára jelentkezettek is örülhettek, vagy éppen szomorkodhattak a megállapított ponthatárok miatt. A következő évben mintegy másfél százan kezdhetik meg tanulmányaikat Kalocsán.
Szolnok lett az első
2008. július 26.
Pénteken rendezte meg Kalocsa Tűzoltósága a jubileumi horgászversenyt, amelyen az ország minden pontjáról érkezett pecások. Akik itt voltak, egy tartalmas és kellemes napot tudhatnak maguk mögött.
Nézd Te is!
2008. július 26.
Unod, hogy minden este a Híradót nézed, De ami Pesten folyik, már nem érdekel téged? Fáraszt, hogy minden adón ugyanazt látod, S hogy mi történik városodban, azt nem igazán vágod? Ha kíváncsi vagy valami izgalmasra, újra, Kattanj rá a http://www.kalohirek.hu -ra!