Kalohírek

 

Mentőöv a visszavont engedélyű pénztárgépek miatt károsult vállalkozásoknak
2014. február 11.

Vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a vállalkozások, amelyek korábban a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépeket rendelték meg.

Több mint tízezer katona kap kiegészítő juttatást
2014. február 10.

Az új közszolgálati életpálya-modell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.

Semjén Zsolt két hétig kórházban volt
2014. február 10.

Kétoldali tüdőgyulladása volt Semjén Zsoltnak, ezért hiányzott az elmúlt időszakban a politikai eseményekről – írja az Index szombaton.

Elfogadta a parlament a harmadik rezsicsökkentést
2014. február 06.

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.

Font Sándor is támogatta a térség egyik legjelentősebb beruházását
2014. február 06.

Jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást a parlament csütörtökön név szerinti szavazáson. Font Sándor is igennel voksolt a beruházásra.

Elfogadták a TEIT idei költségvetését 
2014. február 06.

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás február 3-án, Pakson megtartott ülésén elfogadták a TEIT idei költségvetést.

Négy év alatt 50 milliárd forintot kapnak a jól gazdálkodó önkormányzatok
2014. február 05.

Négy év alatt 50 milliárd forintban részesíti az állam a jól gazdálkodó önkormányzatokat - jelentette be a kormány szerdai döntését Tállai András önkormányzati államtitkár Budapesten.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]