Kalohírek

 

Végre nyertek férfi kosarasaink

2011. május 05.,csütörtök 09:33  | 
Zsinórban négy vereséget gyűjtött be a „felsőházi” rájátszásban a Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyei bajnokságban szereplő férfi gárdája, így elúsztak a Jenei Tibor edzette csapatunk érmes reményei. Az április 28-án lejátszott, ötödik találkozón aztán végre megtört a jég, és megszerezte első rájátszásbeli győzelmét a kalocsai együttes, ám ezzel sem tudtunk följebb lépni a végső negyedik helynél egy fordulóval a szezonzárás előtt.
Megosztás: 

Igazán kiéhezett már a sikerre játékos és szurkoló egyaránt, hiszen az ősszel szárnyaló férfi kosarasaink a tavasszal nem kényeztették el törzsközönségüket, egyszerűen „elfelejtettek” nyerni a rájátszás fordulói során. Igaz, minden alkalommal igen szoros, egy-egy ponton múló ütközeteket veszítettek el a mieink, már bosszantó volt, hogy Fortuna miért fordított hátat a Jenei-tanítványoknak. Nos, április 28-án, csütörtök este úgy futott ki a csapat a Városi Sportcsarnok küzdőterére, hogy a számára már tét nélküli meccset csak azért is megnyeri, már csak önbecsülésből is. Volt is törleszteni valója a Jenei-tanítványoknak nagykőrösi ellenfelük ellen, hiszen emlékezetes meccseken egyszer a hosszabbításban, egyszer pedig az utolsó másodpercben kapott kosárral maradtak alul vetélytársukkal szemben. A másik motiváló tényező pedig az volt az április 28-i találkozón, hogy Juhász Árminék szerették volna remek játékkal meghálálni a csapat szurkolóinak az egész éves buzdítást, szerettek volna győzelemmel kedveskedni az értük jóban-rosszban kitartó törzsközönségüknek.

Nos, a fiúk mindkét célkitűzésüket megvalósították, hiszen egy fordulatokban gazdag színvonalas összecsapáson – de, hogy „fájó is legyen” – egy ponttal győztek a vendégek ellen, miközben maximálisan kiszolgálták szurkolóikat is. Igaz, félidőben még az ellenfél vezetett két ponttal, amit megtartottak a harmadik negyed végére is, ám a Jenei-társulat egy sokáig emlékezetes utolsó tíz percet produkált, ahol Tóth Bencéék a maguk javára fordították a mérkőzést. Csapatunk igen motiváltan, nagy koncentrációval, sikerre éhesen játszotta végig a találkozót – igazán érvényesült az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv
, amely végül is parádés győzelmet hozott, a lefújáskor pedig felállva tapsolt a KKE hálás szurkolótábora.

Kalocsai KE – Filtermat Nagykőrös 69-68
(13-16, 17-16, 22-22, 17-14)
100 néző, vezette: Kunvári, Csallóközi
Kalocsai KE: Lakatos P. 3, András N 10, Juhász Á. 18, Katus Z. 6, Schmidt R. 12/12. Csere: Tóth B. 18, dr. Varga Á., Csamangó Cs. 2, Kanczler F., Jakab D.
Edző: Jenei Tibor

Az eredmény alakulása:
5. p.: 7-8, 9. p.: 13-16, 13. p.: 15-22, 19. p.: 30-29, 25. p.: 41-40, 30. p.: 52-54, 35. p.: 58-64, 38. p.: 63-66.


A bajnokság állása

1.

K.A.S.

17

13

4

30

2.

Kerekegyháza

18

11

7

29

3.

Filtermat

17

10

7

27

4.

Kalocai KE

18

9

9

27



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]