Felejthető játékkal nyert kosárlabda csapatunk
2011. február 24.,csütörtök 14:48 |Idén ugyanis Kerekegyházán, Félegyházán és Nagykőrösön is fejet kellett hajtania a Jenei-legénységnek mindenkori vendéglátóik előtt, amivel igencsak lerontották eddigi teljesítményüket. Éppen ezért a csapat mindenképpen győzelemmel szerette volna kárpótolni önmagát – és természetesen egyre növekvő szurkolótáborát – első idei, hazai fellépésén.
Február 18-án, pénteken este játszotta le csapatunk a korábban már többször elhalasztott találkozóját a Nagykőrösi Sólymok társulata ellen, ahol csak a győzelem volt elfogadható a Jenei-bandérium számára. A mieink ugyanis még mindig nem mondtak le a nemesfémből készült érmek valamelyikéről, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen pozícióból folytatják majd a „felsőházi” rájátszást. Az ősszel hazai pályán már „levadászták a Sólymokat” András Norbiék, így kötelező tanfeladatnak tűnt a péntek esti újrázás. Amikor pedig a bemelegítésnél az is kiderült, hogy csere nélkül érkezett hozzánk az ellenfél, akkor talán túlzottan is megnyugodtak a fiúk, hogy már zsebükben a győzelem.
Ha így volt, ha nem, tény, hogy igencsak meglepett bennünket a vendég. Az első negyedet öt ponttal nyerték a sokat hibázó mieink ellen a nagykőrösiek (10-15).
Igaz, labdaszerzéseink után ezúttal is működött a gyors indítás, lerohanásos taktikánk, de annyi rádobási kísérletet és ziccert egész őszön nem hagytunk ki, mint a félidőig, amikor még mindig a vendégeknél volt az előny (23-27).
A harmadik negyed közepére másodszor lett egyenlő az állás (27-27), de továbbra is sokat hibáztak fiaink mind támadásban, mind a lepattanók szedésében védekezésnél.
Aztán Katus „Kézi” kosarával először vezettünk a meccs során (31-29), de a negyed végére ismét egyenlő lett az állás (37-37).
Így mindössze tíz percünk maradt arra, hogy hozzuk a mérkőzést, de a csere nélkül játszó ellenfél egy triplával újra visszavette a vezetést (39-40).
Szerencsére a hajrára a nagykőrösiek nem csak fizikálisan, de fejben is elfáradtak, így Juhász Ármin és Vörös Balázs vezetésével a Kalocsa, ha nehezen is, de kicsikarta a végső győzelmet.
Kalocsai KE – Nagykőrösi Sólymok 55-49
(10-15, 13-12, 14-10, 18-12)
100 néző, vezette: Kunvári, Havadi-Nagy
Kalocsai KE: Lakatos P. 2, András N., Katus Z. 3, Vörös B. 19, Schmidt R. 5/3.
Csere: Juhász Á. 20, Tóth B. 3, dr. Varga Á. 3, Csamangó Cs., Kanczler F.
Edző: Jenei Tibor.
Az eredmény alakulása:
1, negyed: 4. p.: 5-11, 7. p.: 10-13.
2. negyed: 14. p.: 14-18, 17. p.: 20-22.
3. negyed: 24. p.: 27-27, 29. p.: 36-34.
4. negyed: 34. p.: 44-42, 38. p.: 50-47.
Tamás F.