Tartalékos csapattal vesztettek kosarasaink
2011. február 03.,csütörtök 10:22 |A vendéglátók szerettek volna visszavágni a novemberben Kalocsán elszenvedett 66-61-es vereségükért, míg a Jenei Tibor vezette mieinket az élre kerülés vágya fűtötte az összecsapás során.
A mérkőzés részleteiről a KKE edzőjét kérdeztük:
„Kerekegyházára utazni soha nem sétagalopp, hiszen a két csapat rendkívül izgalmas és presztízs meccseket vív egymással, amióta ugyanazon bajnokságban szerepelnek. Most sem volt ez másként, nagy izgalommal és persze nyerni akarással vágtunk neki a kereki útnak, de sajnos nem tudtunk komplett csapattal kiállni a mérkőzésre. Katus „Kézi” Zoli eltiltása miatt hiányzott, míg Tóth Bence és Vörös Balázs tanulmányaik miatt voltak kénytelenek kihagyni az örökrangadót.
Az első negyedben a „Kerek” emberfogással kezdett, mi zónával. Mindkét csapat jól védekezett, ám a kellő bemelegítés hiánya miatt ziccereink és közeli tempóink is kimaradtak, szerencsére a házigazdák dobásai is célt tévesztettek (11-8).
A második tízpercben az ellenfél higgadt le először, ennek köszönhetően a negyed végére 8 ponttal elhúztak, de tudatos védekezésünknek köszönhetően nem hízott tovább a különbség (17-9). A félidőre így 28-17 lett az állás, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az első két negyedben nem találtuk igazán az emberfogásos védekezésük ellenszerét, miközben sem lerohanásokkal, sem betörésekkel nem tudtunk operálni.
A harmadik negyedre már érezhető volt, hogy a házigazdák az emberfogásos védekezésük miatt fáradni kezdtek. Ezt használtuk ki ebben az etapban, amikor egy Csamangó labdaszerzéssel és ziccerrel megfordulni látszott a meccs korábbi menete (18-20).
A befejező tízpercben folytatni tudtuk a lerohanásainkat, melyekből Schmidt Rajcsi és Juhász Ármin rendszeresen pontokat, vagy faultokat harcolt ki. A zónánk remekül működött, ám a „Kerek”, tripláival tartotta addig megszerzett előnyét, de azért egyre közelebb kerültünk hozzájuk.
A találkozó finisében András Norbi és Lakatos Péter erőszakos betörései révén, valamint egy Schmidt hármassal már két pontra megközelítettük az ellenfelet. Egy perccel a vége előtt a vendéglátók egy büntetőt értékesítettek, míg a lefújás előtt 10 másodperccel mi dobhattunk két büntetőt, ami sajnos kimaradt. Az azonnali fault után aztán a hazaiak még egy büntetőt értékesítettek, melyre az utolsó másodpercben Schmidt Rajmund egy kettessel válaszolt, így a 2 pontos különbség megmaradt a végére (64-62).
Csapatom a vereség ellenére sem hagyta el keserű szájízzel a játékteret, hiszen küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk, ráadásul az edzéseken gyakorolt védekezés is rendkívül jól működött. Negatívumként az első két negyed pontszegénysége említhető, valamint a kihagyott 15 (!) büntetődobásunk, amellyel megnyerhettük volna a mérkőzést.”
A meccs krónikájához az is hozzá tartozik, hogy Csamangó Csaba szinte a szülőszobából jött el a mérkőzésre. Kisfiához, Árminhoz gratulálunk, jó egészséget és boldogságot kívánva az egész családnak.
Kerekegyháza – Kalocsai KE 64-62
(11-8, 17-9, 18-20, 18-25)
100 néző, vezette: Szabó, Arató
Kalocsai KE: Lakatos P. 17, András N. 13, Csamangó Cs. 2, Juhász Á. 15, Schmidt R. 15. Csere: Kanczler F., Jakab D., dr. Varga Á.
Edző: Jenei Tibor
A Kalocsai KE hátralévő mérkőzésének időpontjai:
Február 4. KKE – Nagykőrösi Sólymok
Február 7. Kiskunfélegyházi ÖF. – KKE
Február 14. FILTERMAT – KKE
Február 25. KKE – K.A.S.
T.F.