Vitathatatlan!
2010. december 06.,hétfő 10:54 |Csörgő Vilmos korkedvezménnyel indulhatott a tapasztaltabb, idősebb versenyzők között. Ehhez, a külön engedélyek (sportorvosi, szülői, szakosztályi) mellett, szükséges volt az országos rangsorversenyeken is megszerezni az indulási lehetőséget. Az ezeken kialakult sorrendben a legjobb tizenhat vehetett részt a viadalon.
Vilmos a három kvalifikációból kettőn való kiváló szerepléssel, száz százalékos teljesítménnyel, a rangsor éléről, esélyesként indult ezen a bajnokságon. Bizakodásra adott okot az előző heti torna legjobbjaként megszerzett Magyar Bajnoki cím is. Bár ebben az idősebb korosztályban és a már erősebb mezőnyben nehezebb a rátermettség bizonyítása. Ezt erősíti az a tény is, hogy sok esélyesnek kellett megelégednie szimpla pontszerző helyezéssel is a dobogóról leszorulva.
Vilmos a 42 kg-os, erős mezőnyben három ellenfelét tussal legyőzve jutott a döntőbe. Itt sajnos a bíró nem tudott elfogulatlanul ítélkezni: az első menetben a kiválóan felkészített ellenfél taktikusan, pontozással tudott nyerni.
A második menetre viszont nem engedte bajnokunk az ellenfelének eredményt hozó passzívabb stílust érvényesülni, hanem a saját, pörgősebb birkózását rákényszerítve háromszor is tusolta ellenfelét, azonban a mérkőzésvezető elfordította fejét, s az idő lejártával megmenekült az ellenfél.
Így a harmadik menetre várt a bajnoki cím eldöntése. Ekkor már esélyt sem kapott a másik versenyző: rövid idő alatt hat pontot szerezve, technikai fölénnyel győzött Csörgő Vilmos (a Diák-I után) a serdűlő korosztályban is megszerezve az Országos Bajnoki címet, egyben a 2010. évi kötöttfogásban a ranglistavezető helyét is bebiztosítva fiatalabbként a korosztályban.
Az elért eredmények alapján VITATHATATLANUL a térség egyik legeredményesebb sportolója. S ezt a színvonalat évek hosszú sora óta tudja hozni. Az elkövetkező időszakra is hasonló sikereket kívánunk! Példáját kövesse minél több sportoló környezetünkből!
cicero