A futamnak immár negyedszer ad otthont városunk. A tavalyi versenyről készült részletes tudósításunkat itt olvashatják!
Ebben az évben is országszerte sokfelől, így Győrből, Kapuvárról, Piliscsabáról is érkeztek nevezők, de a mezőny zömét a megyénkből érkezők adták.
A verseny szerencsére rendkívüli esemény nélkül zárult, minden a tervek szerint alakult. A visszajelzések alapján a versenyzők és kísérőik is elégedettek voltak a szervezéssel és a helyszínnel egyaránt – tudtuk meg Papp Lászlótól, a rendezvényt szervező Kalocsai Off-Road Club vezetőjétől, aki azzal is büszkélkedett, hogy a futamról rövidesen országszerte tudomást szerezhetnek majd a sportág kedvelői, ugyanis a Sport1 TV-csatorna részletes tudósítással készül, amelyet a hét végén vetítenek majd.
A csatorna Power Tech című magazinműsorának stábja eredetileg a kalocsai off-road csapat újévi túrájára, az Első Újévi Off-Road Találkozóra kapott meghívást a szervezőktől, amelyet el is fogadtak. A várossal, valamint a versenyen látottakkal olyannyira elégedettek voltak, hogy a mostani futamra már a futam teljes idejére, két napra települtek ki stábjukkal, és az előzetes hírek szerint a vasárnapi adásukat – szakítva a műsor szerkesztőinek korábbi szokásával – teljes egészében az itt készült tudósításnak szentelik.
Hogy miért tartották e témát ilyen kiemelten fontosnak? Valószínűleg kiderül majd a műsorból, amelyet a Sport1 csatornán vasárnap délelőtt 10 óra 50 perctől tekinthetünk majd meg. Előzetesként annyit sikerült megtudnunk, hogy a műsor készítői a kétnapos forgatás során számos interjút is készítettek, köztük több versenyzővel, valamint a futam szervezőivel is.
A verseny végeredményét a Bács Trophy Bajnokság internetes oldalán közölték. (Tovább a bacstrophy.hu oldalra >>>)
A kalocsai off-road csapat tehát ismét öregbítette városunk jó hírét! Az egyre ismertebb futam sikeres megszervezéséhez ezúton gratulálunk!
A videót a KalocsaTV készítette.
Az ország minden részéről érkező 43 autóval és 7 quaddal rajtolt el a hét végén a Bács Trophy off-road versenysorozat idei harmadik, kalocsai futama, amelyről az országos sportközvélemény is részletesen értesül majd a hétvégén.
