A március 21-i, péntek esti hazai találkozón azt a Tisza-parti társulatot fogadták a Lakatos-tanítványok, amely kétszer is legyőzte már őket (legutóbb éppen január 17-én, Kalocsán 78–41-re), ám mégis mögöttünk zárt az alapszakasz végére. Ezért, volt mit törleszteniük a mieinknek, akik fogadkoztak is a mérkőzés előtt, hogy most kamatostól visszafizetnek mindenért a „Kécskének”.
Nos, az elhatározásból aztán csak felemás tett lehetett a végére, mivel a játékvezetők bő negyedórai várakozás után lefújták a még el sem kezdődhetett találkozót, mivel a vendégek közül csupán két fő érkezett meg a helyszínre. A jegyzőkönyvbe így az került, hogy a Tiszakécske nem tudta megkezdeni a mérkőzést, ezért ilyenkor a vétkest 20–0-val szokták büntetni a szabályok értelmében.
Aztán fél nyolc magasságában már egy kis „külső segítséggel” ötre gyarapodott a vendégek létszáma, ezért úgy döntöttek közösen a mérkőző felek és a sporik is, hogy azért ne maradjon meccs nélkül a közönség. Így játszottak egy jót a fiúk – az első negyedet például 22–2-re (!) kiütéssel nyerte a Kalocsa –, majd ahogy telt az idő, sorban megérkeztek a vendégek is, akik a harmadik tízperc közepétől már teljes csapattal játszhattak.
A Kalocsa persze mit sem törődött mindezzel, hiszen végig nagy elszántsággal rohamozott, miközben látványos kosarakkal szórakoztatta törzsszurkolóit. A végére aztán majdnem 40 pont lett közte, amivel a visszavágás teljes mértékben sikerült is az alapszakasz fiaskóiért, a döntés pedig a szövetség korifeusaira marad, hogy „éles” vagy tét nélküli összecsapásnak értékelik-e a március 21-ei mérkőzést.
Kalocsai KE – Tiszakécske VSE 82–44
(22–2, 21–10, 15–24, 24–8)
50 néző, vezette: Kunvári J., Havadi-Nagy D.
Kalocsa: Atyánszky L. 6, Lakatos P. 15/12, Schmidt R. 7/3, Katus Z. 17/6, Horváth V. 14. Csere: Jámbor G. 9/3, Jakab D. 4, Juhász Á. 6, Csamangó Cs. 2, Boris T. 2, Esztergomi P.
Edző: Lakatos Péter.
A megyei férfi kosárlabda-bajnokságban a hatodik helyen zárta az alapszakaszt a Kalocsa a nyolc csapatos mezőnyben, így a rájátszás forgatókönyve szerint a közvetlenül mögötte álló Tiszakécske gárdájával meccselhetett a folytatásban.