Azt alkalomhoz illően Pierre de Coubertin báró Óda a sporthoz című költeményével Vadas Helga a Szent István Gimnázium tanulója adta meg az ünnepi esemény varázslatát, majd Török Ferenc városunk polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
A polgármester megnyitójában megköszönte, hogy a megjelentek elfogadták az önkormányzat meghívását, majd méltatta mindazon közös erőfeszítéseket, amit a sportolók, klubok és nem utolsósorban a szülői háttér együttesen tettek az előző évi dicséretes sporteredményekért. Méltatásában hangot adott abbéli örömének is, hogy sportolóink ismételten elvitték Kalocsa jó hírét szerte az országba, sőt a határokon túlra is. Köszöntője zárásakor pedig a 2013-as évre is sok erőfeszítést és még több jó eredményt és sikert kívánt a kalocsai sportolók nagy családjának.
A hagyományoknak megfelelően ezt követően megjutalmazták a kiemelkedően teljesítőket, az egyes sportágak legkiválóbbjait. Szintén hagyomány, hogy a díjazottak sorát az úszok egykori legendás edzőjének, Sztankovics István „Tyutyu” emlékdíjának átadása nyitja, amelyet idén dr. Filvig Géza a klub elnöke Pusztai Évának adhatott át.
Majd következett az egyes sportágak dicséretesen teljesítőinek a köszöntése, akik munkáját oklevéllel ismerték el. Ők a következők: Tóth András, Fábián Máté, Tesch Milán, Horváth Balázs (labdarúgás); Bondor Milán, Busa Barbara, Rusenkó Luca, Tóth Mikolt (úszás); Tóth László, Facskó Petra (kézilabda); Kis Lili (lovaglás); Galambos Menyhért, Lakatos–Lengyel Márton (sakk); Tóth Bence (kosárlabda); Farkas Zoltán (asztalitenisz); Bagó Tibor, Katona Olivér, Horváth Márkó (birkózás); Lázár Klaudia, Beck Ákos, Lázár Dániel (evezés); Kelemen Imre, Szűcs Luca, Szőnyi Andor, Kovács Dániel (karate); Dabis Ágnes, Kovács Patrícia (röplabda); Geri Péter, Ferenczi Bence (sportlövészet); Rostás Anikó, Dénes Réka, Dénes Zoltán, Kovács János, Szakál Péter (tájfutás); Kiss Péter János (torna).
Ezt követte a 2011. év sportági legjobbjainak köszöntése, akik serleget vehettek át Török Ferenc polgármestertől. Ők a következők: Nasz Balázs, Magyar Márk, Zorván Szilárd, Kiss Gabriella (labdarúgás); Matos Balázs, Szabó Vivien (úszás); Szvétek Balázs, Tóth Sarolta (kézilabda); Rátkai László (posztumusz), Sándor Henriette (tenisz); Kollár Gábor (ejtőernyőzés); Sztankó Krisztián (vitorlázórepülés); Mezei Péter (motorosrepülés); Erdei István (siklóernyőzés); Kaczúr Flórián (sakk); Kollár Fruzsina, Vitéz Anna (lovaglás); Vörös Balázs (kosárlabda); Szilasi Flóra (asztalitenisz); Elekes Emese, Greksa Máté (birkózás); Kovács Renáta, Tamás Bence (evezés); Mészáros Lili, Szűcs Bence (karate); Sztupovszki Anett (röplabda); Miklós György (sportlövészet); Dénes Orsolya, Borbás Nándor (tájfutás); Sima Leila, Dávid Sándor (torna).
.jpg)
Az ünneplés csúcspontjaként aztán a 2011. év, Kalocsa város legjobb női és férfi sportolójának és edzőjének járó díszes serlegek átadására került sor. Városunk legjobb női sportolója kitüntető címet Dénes Orsolya korosztályos válogatott tájfutó érdemelte ki. A férfiaknál Greksa Máté utánpótlás birkózó, magyar bajnoki ezüstérmes emelhette magasba a kupát. Kalocsa város legjobb edzője éppen Máté trénre, ifjabb Elekes Endre lett, aki már az előző évtized fényes kalocsai birkózósikerei miatt igencsak rászolgált erre az elismerésre.
A videót a KalocsaTV készítette.
Február 24-én pénteken zsúfolásig megtelt a Városháza díszterme sportolókkal, sportági vezetőkkel, edzőkkel és az ünnepeltek hozzátartozóival, ahol 2011 legkiemelkedőbb eredményeit elért kalocsai versenyzőit jutalmazták.
Szólj hozzá!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »

mettyu 2012. március 02. 09:26
Gratulálok a sportolóknak és természetesen az edzőiknek az elvégzett munkához, a remek eredményekhez!
A szülőknek is külön köszönet, mert egy sportolói karrier elindulásához kell egy támogató családi környezet is.
Örülök, hogy Rátkai Lászlóról se felejtkeztek meg a döntéshozók.
És legfőképpen az a jó, hogy ha már az anyagiak nem tették lehetővé a sportbál megrendezését, de a legjobb sportolók elismerése legalább megtörtént.
m.adrienn 2012. február 28. 19:17
Mindig is sok tehetséges sportolónk volt! Gratulálok nekik, így tovább!
lúdasmatyi 2012. február 28. 14:24
Gratulálok mindenkinek! Szép munka volt!