Kalohírek

 

Megszakadt a hazai veretlenségi sorozat

2008. február 21.,csütörtök 16:41  | 
Az elmúlt hét péntekén hazai környezetben folytatódott a kosárlabda megye I. osztályában a Kalocsai Kosárlabda Egyesület számára a küzdelem. Igazi rangadónak ígérkezett a mérkőzés, hiszen a bajnoki címre törő nagykőrösi Filtermat látogatott el hozzánk.
Megosztás: 

A vendégek igencsak elkalapáltak bennünket (több mint 40 ponttal), de csapatunk bízott benne, hogy a hazai környezetben, nagyobb pályán sikerül „szétfutni” az ellenfelet, ami egyetlen megoldásnak tűnt a korosodó, ámde annál rutinosabb nagykőrösi csapat ellen. Sajnos az első problémát nem az ellenfél okozta. Az, hogy az idegenbeli meccseken rendre kevesebben tudunk ott lenni, mint az ellenfél ez még érthető, hiszen főiskolai tanulmányaik miatt többen nem érnek rá, és hát az utazás költségei is hatványozódnak ha több járművel megyünk, de hogy hazai meccsen is kevesebben voltunk, mint az idegenben játszó ellenfél, ezen jó pár néző is elcsodálkozott. No persze a kezdő ötösünk Lakatos Péter (19/9), Katus Zoltán (8), Drab Attila (20), Vörös Balázs (12), Schmidt Rajmund (8) nem egy rossz kezdőcsapat, de egy olyan tervezett stratégiában, ahol a gyors indítások és a sok futás az alapelem, ott sok és minőségi cserére lett volna szükség a frissesség fenntartása végett. (Ráadásul két cserénk közül az egyik kisebb bokasérüléssel is küszködött, a másik pedig rutintalan volt.). Az első negyed elején nagyon bekezdett a vendég-gárda hiszen 2:10-re elhúztak, amit viszont mi egy nagy tíz pontos rohammal ledolgoztunk (12:10). A következő szakaszban közel egyenlő teljesítményt nyújtott a két csapat (18:17), de látszott már, hogy a gyors leindításokat nem igazán tudjuk megcsinálni, hiszen ellenfelünk rutinját mi sem jellemzi jobban, minthogy a tavalyi hazai meccsből okulva remekül zártak vissza, korukból adódóan nem gyorsan, csak időben indulva, azaz pont jókor, időben visszaérkezve. Támadásaikban pedig a rutin abszolút sikerrel kamatozódott, látható volt, hogy minden rezdülését ismerik a másiknak, gyorsan körbejáratták a labdát, egészen addig, amíg valakit tiszta üres dobóhelyzetben nem talált a labda, dobásaik biztosak voltak, ezek közül hét darab három pontos. A 3. negyedben ezek a dobások jobban sikerültek az ellenfélnek, nekünk kevésbé, még a ziccernek számítók is kimaradtak (19:26). Az utolsó negyedre négy pontos hátránnyal indult a kalocsai csapat, amit 64:64-nél még sikerült egalizálni, ám ekkor az ellenfél „biztoskezű” dobói megszerezték az előnyüket, amit az utolsó két percben egy jó hosszúra nyúlt támadásukkal meg is tartottak. Következő mérkőzése a csapatnak február 22-én Kiskunhalason lesz.

(mettyu)

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]