Kézilabda: Tornagyőzelem Kecskeméten!
2008. február 06.,szerda 19:07 |
A Kalocsai Kézilabda Club játékosai megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre, péntek este edzőmérkőzést játszottak Kiskőrösön, valamint szombaton Kecskeméten négy csapatos tornán léptek újra pályára a fiúk.
A Kalocsai Kézilabda Club játékosai megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre.. A január 8.-i kezdés után Szűcs edző egy kéthetes erőléti edzést írt elő Rigó Tomi konditermében, ahol állóképesség fejlesztés, és erősítő gyakorlatok szerepeltek a programban. Ezek után két teremben eltöltött foglalkozás következett, ahol már láttunk, illetve fogtunk labdát. Ilyenkor azonban nagyon nehéz „visszatalálni” a pályára, hiszen az erőnléti foglakozások teljesen más erőkifejtést követelnek meg az embertől. Mikor mindezen túl voltunk, következett egy péntek esti edzőmérkőzés Kiskőrösön, ahol nem a teljes csapattal tudtunk kiállni, hiszen Csóti Robi és Beszedics Roli sem tudott eljönni. Nagyon nehéz és fárasztó mérkőzés volt, hiszen nem találtuk a helyünket a pályán, a csapatjáték abszolút nem működött nem éreztük egymást, mindenkinek be volt „kötve” az izomzata. Abból a szempontból viszont jót tett nekünk ez a mérkőzés, hogy előbb játékba tudtunk lendülni és jó felkészülés volt a másnapi kecskeméti tornára. A következő nap tehát útra keltünk és a megyeszékhelyen részt vettünk egy négycsapatos tornán. Rajtunk kívül a Dabas, Lajosmizse és a kecskeméti ifjúsági csapat volt jelen. A házigazdák utánpótlás együttese NB-I/B-be edződik, tehát őket sem lehetett félvállról venni.
Első mérkőzésünket a dabasi csapat ellen vívtuk és már nyoma sem volt az előző napi „kóválygós” játéknak. Az elején még tartotta magát ellenfelünk, de mihelyt megtaláltuk a játék ritmusát már nem volt megállás. A meccsen mindenki lehetőséget kapott, aki pályára lépett élt is a lehetőséggel. Következő ellenfelünk az a Lajosmizse volt, akivel nem is olyan régen még egy csoportba harcoltunk a bajnoki pontokért. Ellenük már egy kicsit döcögősebben ment a játék, hiszen azért már bennünk volt egy mérkőzés. Az ellenfél itt jobban és tovább bírta a tempót, de a második félidő utolsó negyedórájára felőröltük őket is. A mérkőzést majdnem végigjátszotta a kezdő hatos, így az utolsó mérkőzésünkre Szűcs edző a fiatalokat dobta harcba, hogy a velük egykorú csapat ellen próbáljanak felpörögni. A mérkőzés nem kisebb tétért folyt, mint a tornagyőzelemért. Ennek megfelelően számunkra csak a győzelem volt elfogadható, hogy a hitünket egy kicsit visszanyerjük. Sajnos az első félidő végére fiataljaink egy háromgólos hátrányra tettek szert. A folytatásban a rutinos játékosoknak kellett pályára lépni, de mivel egy feltüzelt és önbizalomtól duzzadó csapattal találtuk magukat szembe, nagy erőfeszítések közepette döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést, így hazahozhattuk a kupát, a torna gólkirálya, Juhász Péter lett. A folytatásban már csak a labdáé a főszerep és teljes erőbedobással készülünk a február 23. – i bajnoki rajtra.
J. G.