Kalohírek

 

A Kecel is kipipálva!

2007. december 06.,csütörtök 14:18  |   
A Kalocsai Kézilabda Klub utolsó, szezonzáró mérkőzése igen bravúrosra sikerült, hiszen hazai pályán 11 góllal verték meg a tőlük 1 ponttal lemaradó Kecel csapatát. Az első félidőben is jelentős gólkülönbséget tudott kiharcolni a hazai csapat, amit a második félidőben a profi játéknak köszönhetően még inkább növelni tudtak, és a végére egy igazán közönségszórakoztató önfeledt játékot láthattunk a fiúktól, akik így a bajnokságot a tabella 2. helyén zárták.
Megosztás: 

A Kalocsai Kézilabda Klub ismét egy nagyon nehéz mérkőzés várt, ugyanis a tőle a tabellán csupán egy ponttal volt lemaradva a Kecel csapata. Egész héten ennek megfelelően készültünk, hiszen a Nagykanizsa elleni győzelem akkor ér igazán valamit, ha ezt a meccset is megnyerjük. Amire sajnos már régen volt példa. A mérkőzés kezdetére majdnem teljesen megtelt a lelátó. Azt hiszem, már megint nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy illett volna, megint az ellenfél kapta el jobban a mérkőzés elejét. Kellett negyed óra mire megtaláltuk saját ritmusunkat, és elkezdtünk pörögni. A félidő 23.-ik percében 12 – 11 vezetésünknél aztán beindult a „kalocsai henger” és a szünetig hét gólt lőttünk, miközben nem kaptunk egyet sem. Így kialakult a félidei 19 – 11 eredmény. Itt lehetett érezni ellenfelünkön, hogy kicsit hitehagyottá vált, bár nem adták még föl, lévén sportemberekről van szó, és ők is győzni szerettek volna. A második játékrészben viszont még rátettünk egy lapáttal, és ha lehet még jobban koncentráltunk, aminek fényes győzelem lett a vége. A félidő második felében már Juhász Peti klasszisát idézve hát mögötti góljával és „kínai” találataival szórakoztatta a közönséget, és ismét két számjegyű lőtt gólig jutott. Dicséret illeti azonban az egész csapatot, az őszi szereplésért, hiszen a pécsi fiaskót leszámítva, igazán szép eredménnyel kedveskedtünk szurkolóinknak karácsonyi ajándékként. Ezúton kívánunk minden kedves szurkolónknak, szponzorainknak és két állandó szurkolónknak – akik idegenben is minden meccsre elkísérték csapatunkat, Jakab „Jaksi” Sanyinak, és Rostás „Pego” Zsoltnak – és persze minden sportkedvelőnek: Kellemes KarácsonyiÜnnepeket, és gondtalan Boldog Új Évet!
Juhász Gábor




KALOCSAI KC – KECEL KC 33 – 22 (19 – 11)

Vezette:
Herczeg József, Wiedeman Viktor

Kalocsa: Karaszi Z. – Sebestyén Z, Béres T.(4), Dávidházi S.(3), Juhász G.(2), Beszedics R.(7), Juhász P.(10). Csere: Bolvári A.(k), Csóti R, Szvétek B, Papp D, Romsics L.(7), Balázs Á, Schmidt A

Edző: Szűcs László.
Hétméteresek: 3/3 ill. 6/5.
Kiállítások: 16 perc ill. 16 perc.
J. Gábor

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]