Nyögvenyelős győzelem
2007. november 30.,péntek 20:18 |A 20 pontos győzelmet (76:56) akár magabiztosnak is nevezhetnénk, ám aki a mérkőzést az elejétől végig tudta követni, az tudja, hogy a "nyögvenyelős" az inkább helytálló jelző. Az András Norbert, Drab Attila, Guzsván Gábor, Katus Attila, Vörös Balázs kezdő ötösünk álmosan kezdte az első negyedet, a két csapat fej-fej mellett haladt, de tulajdonképpen egyik csapat se mutatott ebben a szakaszban semmi pluszt (13:13). A második negyed egyértelműen a vendégeké volt. Az addigi tömörebb zónavédekezésen (2-1-2) egy lazább, a halasi távoli dobások megakadályozását célzó védekezésre álltunk át (2-3). A betöréseknek sikerült elejét venni, viszont pont e negyedre mondható el, hogy a vendégek középtávoli dobásai nagy hatékonysággal érték el a gyűrűt, míg nálunk több labdaeladás és pontatlan dobás is akadályozta, hogy tartsuk a lépést, így a félidőre 27:20-as halasi vezetéssel mentek a csapatok. A 3. negyedben az emberfogásos védekezést próbáltuk meg, ami a mieinknél talán kevésbé rutinos, fiatal vendégcsapat ellen hatékonyabbnak tűnt. Sajnos nem így volt, még a szünet előtt vissza kellett állni zónavédekezésre. Viszont az addigra kellően felbosszantott kalocsaiak játéka harcosabb lett, támadásban dinamikusabb, egyre több egyéni betörés jellemezte. Csapatunk két legjobbja Lakatos Péter és András Norbert is e negyedben kezdte meg a pontgyártást. A 7 pontos hátrányt sikerült a negyed végére 2 pontos hazai előnyre váltani (47:45). A záró 10 percet már egyértelmű kalocsai fölény jellemezte, a gyors indításokban és az egy-egy elleni küzdelmekben, valamint a dobások pontosságában is jobbak voltunk, amikor 76:56-nál megszólalt a mérkőzés végét jelző duda.
(mettyu)