Ezer gyermek és három kismalac
2011. április 05.,kedd 09:11 |- A környező települések mindegyikéről buszokkal érkeztek a 3-10 éves korosztály képviselői, nem beszélve a kalocsai óvodásokról és általános iskolásokról – nyilatkozta örömmel a direktor. – Hogyha valaki színházban gondolkodik, akkor minden korosztály igényes szórakoztatására kell törekednie, hiszen mindenki tudja, hogy a ma nézőjéből lesz a jövő színházlátogatója. Emellett fontosnak vélem, hogy a mai gyermekek életében, melyben a tévé meghatározó szerepet tölt be, egy kis kulturális ellensúlyt nyújtson a színház – vélekedett az igazgató.
Szabó Árpád nem titkolt célja, hogy becsalogassa a fiatalságot a színházba. A gyermeksorozat már fél évtizede, hogy rendszeresen klasszikus mesejátékokkal várja a gyermekeket, de tartottak már rendhagyó közönségtalálkozókat a középiskolásoknak is a korábbi évadok egy-egy ismertebb előadójával. Így jutott el a Dózsa Szakközépiskolába Majoros Péter „Majka”, az „Anconai szerelmesek” vígjáték olasz főhősének alakítója, vagy a Zsiráf Közösségi Térbe Szorcsik Viktória, a kortárs szerző által jegyzett „Macskalépcső” végzetesen szerelmes karaktere.
Visszatérve az apróságokhoz! A legkisebbek láthatták már a „Csizmás kandúrt”, a „Kiskakas gyémánt félkrajcárját”, vagy a „Diótörő és Egérkirályt” megelevenedni a színpadon, legutóbb pedig a három kurtafarkú klasszikusával ismerkedhettek meg. Az óvodapedagógusok és a közvetetten a gyermekek visszajelzéséből adódóan Szabó Árpád úgy véli, a gyermek-matinéknak van létjogosultsága a Kalocsai Színházban, így a következő tanévre is folytatást ígér. Hogy milyen darabokkal készül? Az egyelőre maradjon meglepetés!
V. István