Még próbálni sem kezdett a darab társulata, melyet Damu Roland főszereplésével fémjeleztek, amikor gyülekezni látszottak a viharfelhők az előadás körül, hiszen érkezett a hír, hogy a színészt barátnője szexuális zaklatással és bántalmazással vádolja. Nem kellett sokat várni a köztudottan heves vérmérsékletű művész „bilincsben elvezetős” paparazzi-fotóira sem. Kicsiny hazánk bulvársajtója dörzsölgette képzeletbeli tenyerét, Szabó Árpád, a Kalocsai Színház igazgatója azonban nem „örült” ennyire az eseményeknek, hiszen a márciusi premierig alig két és fél hónap volt hátra. Miután egyeztettek Damuval, megindult az új Cuki úr kiválasztása, melynek megformálására – látva a darabot – kitűnő választás lett volna a botrányhős, ezt azonban a színház nem engedhette meg magának, arról nem is beszélve, hogy Koncz István elképesztő alakítást nyújt a karakter bőrébe bújva, és szempillantás alatt elűzi Damu Roland arcképét a korai plakátok nyomán a nézők gondolataiból!

De mire is számíthat, aki jegyet vált a múlt szombaton bemutatott abszurd drámára?
Napjaink kiragadott sztereotipikus karaktereinek a hatalomért folytatott harcára. Mindez első ránézésre mulatságosan hat, a játék abszurditása azonban éppen abban rejlik, hogy mókázva szembesülünk azzal, mivé is válhat az ember, amint hatalom, vagy éppen egy éles pisztoly kerül a kezébe, és a többiek fölé emelkedhet.

Az öt színész fergeteges alakítása garantálja a minőségi szórakozást. A Méltóságost játszó Nádházy Péter a konzervatív elit-réteget személyesítni meg, míg Szinovál Gyula (aki a rendezést is jegyzi) az egyszerű skanzen-paraszt bőrébe bújik, az elnyomott entellektüel Kisst pedig Albert Péter formálja meg. A két legkifordultabb jellem talán Koncz István parádés megformálásában Cuki úr, a külvárosi  elmeháborodott „proli”, valamint a törtető, helyezkedő és simulékony kispolgár, mondhatni az egész eseménysort a „hátán vivő” Csík Csaba, alias K. Müller.

Ajánljuk minden színházbarátnak, hogy ne hagyja ki a „Komámasszony, hol a stukker?” következő előadásait, hiszen olyan élményekkel és esetleges ráeszmélésekkel válunk gazdagabbá, amikor elhagyjuk a színház épületét, amelyek segítségével újraértékelhetjük személyiségünket, mindennapjainkat, életünket.


V. István