Pintér Kata, a Roxinház rendezője a portálnak elmondta, hogy a tíz évvel ezelőtt alapított társulat tagjai amatőrök, hiszen mindenki az iskola vagy munka mellett jár a próbákra és előadásokra, de a színvonal már régen túlnőtt az amatőr kategórián.
„2001-ben a Jézus Krisztus Szupersztár című musical-t vittük először színpadra, és szerencsére azóta elmondhatjuk, hogy azóta folyamatosan élvezzük a közönség szeretetét, hiszen nagyon várják az előadásainkat. Ez óriási mozgatóerőt ad ahhoz, hogy újra és újra egyre érdekesebb dolgokat találjunk ki és vigyünk a közönség elé. Ilyen ez a mai operett és musical est is, amellyel már szinte az egész országot bejártuk.” – mondta el a rendező, aki hozzáfűzte, hogy a kalocsai közönség is hamarosan láthatja a társulat fergeteges showműsorát.
Február 27-én, este 19 órakor a Liszt Ferenc AMI Petőfi Sándor utcai épületében fogják Kalocsán is bemutatni másfél órás operett és musical válogatásunkat, amellyel reméljük a kalocsai közönség tetszését is elnyerik.
Mindenesetre a foktőiek évről évre örömmel fogadják a Roxinház társulatát, hiszen fiatalos közvetlenségükkel, profi ének és tánctudásukkal színvonalas másfél órás kikapcsolódást biztosítanak mindazoknak, akik igényesen szeretnének kikapcsolódni és a színház világába elmerülni.
Január 29-én pénteken immár ötödik alkalommal léptek a kaposvári Roxinház színészei a foktői közönség elé, akik musical és operett válogatással szórakoztatták a megjelenteket. A 10 éves jubileumát ünneplő társulat az ország több pontján fergeteges sikerrel adta elő a most összeállított gálaműsort, amelyben a Csárdáskirálynő ismert dallamai mellett felcsendültek a Rómeó és Júlia világhírű musical betétdalai ugyanúgy, mint a Made in Hungaria közismert számai.
