Kalohírek

 

Emlékállítás a hazai és külföldi földben nyugvó hősöknek

2014. szeptember 24.,szerda 14:55  |   
Az I. Világháború kitörésének centenáriumán a Viski Károly Múzeumban nyílt időszaki kiállítás szeptember 20-án, szombaton 11 órai kezdettel.
Megosztás: 

A rendezvényen megjelenteket elsőként Dr. Kovács György nyugállományú ezredes köszöntötte, majd átadta a szót Simon Zoltán alpolgármesternek, aki a baka ének sorainak felidézésével kezdte megnyitó beszédét.

Az alpolgármester visszaemlékezett azokra a bakákra, huszárokra, altisztekre és tisztekre, akik az utolsó csepp vérig megtették kötelességüket a Nagy Háború idején. Felidézte a háború kitörésének előzményeit, annak főbb állomásait, majd a kiállítás tartalmára utalva elmondta, a háború terheit mai napig viseljük, feledhetetlen következményei szinte minden család otthonában jelen vannak.

– A kalocsaiak többsége a kecskeméti 38. gyalogezredhez vonult be. Harcoltak az orosz, a szerb és az olasz fronton is. Ezen kiállítással előttük és azon százezrek és milliók emléke előtt hajtunk főt, akik a Nagy Háborúban lelték halálukat. Megérdemlik az érző emlékezést, hiszen a mai nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink voltak – emlékezett Somon Zoltán mindazokra, akik a hazáért, az otthon maradottakért, így mindannyiunkért harcoltak.

A tárlatot a múlt és jelen találkozásának nevezte, annak a napnak, amikor a tárgyak üzenete visszahozza számunkra a történelem egy darabját.

Őt követően Romsics Imre múzeumigazgató fordult a megjelentekhez, és személyes kötődéséről beszélt. Mint elmondta, családjuk is részese volt az I. Világháborúnak, a most kiállított tárgyak nagy része felmenőitől származik. Ezek mellett több magánszemély gyűjteményéből is került a kiállított anyagok közé.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]