Kalohírek

 

Schneider Péterné és Schneider Péter kiállítása

2012. november 14.,szerda 15:13  |   
A Dózsa György Szakközépiskola könyvtárának Mesterségek Kézművesek című sorozata keretében délelőtt Schneider Péterné, népművészetmestere, és Schneider Péter népi iparművész mutatkozott be az iskola Martinovics utcai aulájában.
Megosztás: 

A kiállítás november 22-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. A tárlatot Iván Andrea, a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a Hartai Művészeti Alapiskola furulyásainak közreműködésével.

Schneider Péterné Haraszti Mária
1953-ban született Hartán. 1972-ben került a tanítómestere, az egykori jeles bútorfestő, Himpelmann Péter, a Népművészet Mestere szomszédságába, akinek munkái nagy hatással voltak rá. Eleinte csak hobbi szinten festegetett, majd mestere mellett dolgozott. 1986-tól saját, férjével közös műhelyükben készültek az alkotásai. Folyamatos zsűriztetések után vált főtevékenységévé a hartai bútorfestés. 1989-ben Népművészet Ifjú Mestere címet kapott, 1995-ben Népi Iparművész lett, 2010-ben pedig a Népművészet Mestere díjat vehette át. 2004-től a Hartai Művészeti Alapiskolában oktatja is a hartai bútorfestészetet.
A hagyomány megőrzése és annak továbbadása céljából 2003-ban „Festett tárgyak, hartai motívumok” címmel kiadványt jelentetett meg, amelyben a hagyományos virágokkal, szerkesztésekkel ismerkedhetünk, és egy-egy tárgy elkészítésének folyamatáról olvashatunk.

Schneider Péter
1947-ben született Hartán. Kötödése Hartához a családi gyökerekből fakad: szülei, nagyszülei és még ükszülei is Hartán születtek és haltak meg. Innen ered a festett bútorokhoz való vonzalma is, hiszen családjában mindig használták és szerették e népi remekműveket.
A festettbútor-készítő munkába 1986-tól kezdődően kapcsolódott be, amikor feleségével saját műhelyt alakítottak ki. A festett bútorok készítését 1990-től vállalkozóként folytatja.
Nejével együtt endszeres kiállítói A Magyar Kézművességért Alapítványnak, de más pályázatokon és kiállításokon is rész vesznek. Mindketten tagjai a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesületnek, valamint a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületnek.
2010-ben Népi Iparművész címet kapott.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]