Viczay Lajos kiállítása
2011. május 20.,péntek 15:05 |A tárlatot május 18-án, Vikker József igazgató köszöntője után Török Ferenc polgármester nyitotta meg. A frappánsan rövid nyitó beszédében az e szerepkörben egyébként most debütáló Török Ferenc elmondta, hogy tapasztalatai szerint mely okok miatt szokott unalmasra sikerülni sok kiállítás-megnyitó, első helyre téve a hosszú nyitóbeszédet, s hogy e hibákat nem szeretné elkövetni. Ezért címszavakban összefoglalta, hogy miről nem kíván beszélni, így a fotózás történetéről, technikai hátteréről, napjainkban tapasztalt fejlődéséről sem. E helyett meleg szavakkal ajánlotta a megjelentek figyelmébe magukat a kiállított képeket, és arra intette az iskola szép számban megjelent diákjait, valamint városunk kulturális, irodalmi és képzőművészeti közéletének ismert szereplőit, hogy az ő szavai helyett higgyenek inkább a saját szemüknek!
Az így megteremtett oldott, derűs légkörben az érdeklődők jókedvűen láttak hozzá a kiállított képek tanulmányozásához, amelyek között – Viczay Lajos kiállításainak történetében első ízben – néhány festmény is szerepelt.
Ám a hangsúly természetesen a fotókon volt, köztük aktok, portrék, életképek, mozgás- és fénytanulmányok, amelyek a fotóművész eddigi munkásságának egyfajta összefoglalását nyújtják. Meglepetésre a kiállított fényképek túlnyomó többsége ezúttal színes, noha ismert a művésznek a fekete-fehér technikához való vonzódása. Az alkotó munkatársunk kérdésére adott válaszából azt is megtudtuk, hogy a tárlat anyaga többnyire digitális technikával készült, de érdekességképpen láthatunk réges-régi, ma már ipartörténeti dokumentumszámba menő, fémöntödei pillanatot megörökítő felvételt is.
A megnyitón közreműködött Haskóné Apagyi Judit (pianínó) és Haskó Gergely Gábor (eufónium, amely a tenor kürt teltebb hangú változata). Az ünnepélyes hangulat megteremtésére a „La paloma” című, ismert sláger hangzott el, zárásképpen pedig Beethoven Holdfény szonátáját adta elő Haskóné Apagyi Judit.
–C–