Kalohírek

 

Mindent a „házi-textilgyártásról”

2011. március 31.,csütörtök 11:56  | 
Egy tavaly megjelent kötet anyagának bemutatására indult előadássorozat a Viski Károly Múzeumban, melyen az egyes alkalmakkor Bács-Kiskun megye népművészetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A nyitórendezvényen a szobabútorok világába kalauzolt Romsics Imre múzeumigazgató, legutóbb pedig a megyénkben jellemző XIX. és XX. századi szobai és lakástextilekkel ismerkedhettünk meg.
Megosztás: 

A Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Körének sorozatában a múlt héten immáron másodjára várták mindazokat, akik mélyebb ismeretekre vágytak az elmúlt évszázadokban élők mindennapjait illetően.
Ezúttal a lakástextilek készítésének és használatának történetét és tradícióit tárta fel Romsics Imre, aki elmondta, hogy a bemutatókra ellátogatók különleges tudásra tehetnek szert, hiszen olyan friss fejleményekről és feltárásokról is beszámolnak ezeken az esteken, melyeket korábban nem kutattak, vagy hiányosak voltak a témában rendelkezésre álló ismeretek.

- A XIX. század közepétől maradtak meg a legelső textilek a közgyűjteményekben. Egészen a II. Világháború koráig követtem nyomon fejlődésüket, melyben bemutattam, hogy a lakáskultúrában használt textileken milyen díszítések jelentek meg – elevenítette fel az elhangzottakat az előadó. – A bútorokról szóló bemutatóhoz hasonlóan Bács-Kiskun megye képe egy kicsit felemás, hiszen ebben az anyagban is túlnyomó részt a Bácskai részekről és Kalocsa környékéről tudtam mintákat mutatni, de egyre jelentősebb mennyiségben kerültek sváb települések anyagai is látókörbe – folytatta. – A kiskunsági rész ezúttal is hiányosabb volt, hiszen a kiskunsági múzeumokban alig-alig van textil-féleség.

A háztartásokban megjelent szobai textilekről készült prezentációt két fő egységre bontotta a múzeumigazgató.
– Az első részben a vászonról beszéltem, vagyis arról a nyersanyagról, ami alapja volt a házi textileknek. A finomvásznat lenből, míg a durvábbat kenderből készítették a parasztok saját maguknak. A második részben pedig elősoroztam azokat a textilfajtákat, amelyek megjelentek a lakásban. A számuk nem nagy, de a rendelkezésre álló leletanyag igen jelentős – foglalta össze a tartalmat dióhéjban Romsics Imre.

A megyei népművészetet feltáró hatrészes sorozat következő előadására május 4-én kerül sor, melyen a női viseleteké lesz a főszerep. Ezután nyári szünetet tartanak a szervezők, majd szeptemberben folytatódik az év végéig tartó program.


-vis-


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]