Kalohírek

 

„Vendégünk a szomszéd régió, vendégünk Kalocsa”

2010. március 22.,hétfő 16:45  | 
Ezzel a címmel nyílt kiállítás 2010. március 19-én, 17 órakor a békéscsabai Ifjúsági Ház Art Caffé Galériájában. 23 Kalocsához és a régióhoz kötődő képzőművész munkáiból nyílt tárlat a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál programjainak része.
Megosztás: 

Ez a tárlat, a 2006-ban a kalocsai Művelődési Központ által kezdeményezett sorozatnak része, amely során kalocsai alkotók az ország különböző galériáiban állíthattak ki. A 2009. novemberi, szentesi Városi Galériában való bemutatkozást, a decemberi  orosházi, majd idén januárban a szegedi tárlat követte, a békéscsabai bemutató a sorozat utolsó állomása.

Szente Béla, az Ifjúsági Ház igazgatója köszöntötte a kiállításra érkezett kalocsai alkotókat: Kiss Ernőt, Kiss Istvánt, Köhler Pétert, Kovács Norbertet  és Lakatos Ervint,  valamint a helyi művészeket és érdeklődőket, majd Asperján Istvánné népművelő, a kalocsai Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója  nyitotta meg a kiállítást, méltatva és bemutatva az alkotókat. Ezt, terített asztalnál, kötetlen beszélgetés
követte helyi és a városunkból érkezett művészekkel.

A 2010. április 6-ig tartó kiállításon  hét, a városunkhoz kötődő, már nem élő művész: Dánielné Rideg Márta, Kákonyi István, Prokop Péter, Rökk Károly, Schnúr József, Schöffer Miklós és Tóth Menyhért, valamint 16 kortárs alkotó : Balogh Györgyi, Dargay Lajos, Deák Gábor, Farkas Ferenc, Farkas Tibor, Hubert László, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Köhler Péter, Lakatos Ervin, Látó Endre, Porkoláb Magdolna, Ranga Tibor, Szörényi Tamás, Török Ferenc munkáit láthatják. A kiállítás kurátora Perity István népművelő, a Művelődési Központ igazgatóhelyettese.

A Kalocsa-Art következő bemutatkozása  május 9-én, Kalocsán a Városi Galériában rendezett tárlat, ahol az elmúlt év alkotásait láthatják.

P. I.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]