Nem az első alkalom, hogy Kalocsán ikon kiállítással találkozik az érdeklő közönség. Immáron a harmadik alaklom, hogy ikonok kerülnek falra. Korábban a kisgalériában 2005 decemberében Körös Csilla alkotásai Hódmezővásárhelyről, majd a jelenlegi Szent Lukács Ikonfestő Baráti Kör tagjai mutatkoztak be a mainál szerényebb, ám igényességen és művészi kvalitásokat tekintve semmivel nem csekélyebb alkotásokkal.
Úgy tűnik, mint a kiállításon is elhangzott reneszánszát éli az ikonfestészet, melynek immáron jelentős hazai képviselői vannak a görög katolikus egyházon kívül is, amely vallásnál az ikonok, ikonosztázok jelentős liturgiai helyet foglalnak el a hitéletben. Erről ejtett szót Fülöp Ernő belvárosi plébános, aki megnyitó beszédében külön is összefüggésbe hozta a földi világ betekintését az ikonokon keresztül az égi világba. Az ikon az Isten szeretetét sugározza az ikonokban - hangsúlyozta.
.jpg)
A megnyitóbeszéd után a debreceni egyetem tanszékvezető egyetemi tanára dr. Nagy Márta tartott a tárlatvezetésen túl érdekfeszítő és kimerítő előadást az évszázados ikonfestészet kialakulásáról, a sajátos technika egyedi mivoltáról, és annak hatásáról a keleti egyházak életében. A nagyszámú érdeklődő betekintést nyert az ortodox keleti egyházak és görög katolikus vallásúak ikonokhoz kialakult viszonyáról, majd a bizánci mesterek immáron évszázados hagyományt megvalósító szentképfestészetének lényegéről, annak teológiai jelentőségéről. Az igen kiváló és sokoldalúan megjelenítő ikonok világába bepillantást engedő dr. Nagy Márta gondolatokban végigvezetett bennünket nézőknet a képkészítés módján, annak bonyolult és előírt módozatain, kötöttségén, azon, hogy magát az Isten képmását miként jelenítették meg az arra hívatott mesterek.
.jpg)
A kiállítás szépségét lelket is gyönyörködtetően emelte meg a Kalocsa Kamarakórus Villányi Eszter vezetésével, akik nem kevesebb meglepetéssel szolgáltak, mint egyebek között korhű régi századok énekeinek dallamvilágával hoztak közel bennünket a képi spirituális világhoz.

A kiállító alkotók közt jelent volt Sós Csabáné, Palásti Andrea is, aki számára külön öröm, hogy szülővárosában, ahol egykor édesanyja, valamint néhai tanára Dániel Gézáné Márta néni hatására megszerette a rajz és festészet kifejező világát most családja, ismerősei és barátai előtt mutathatja be nemcsak saját, de gyermekei ikon alkotásait is.

A kiállítás január 31-ig tekinthető meg.
Benke Ferenc