Kalohírek

 

Ludasszálláson kilencedszer kezdődik szentmisével a vadászati évad

2015. szeptember 04.,péntek 10:34  | 
Ludasszálláson szeptember 5-én, szombaton délelőtt a felújított kápolnánál 10 órától, immár kilencedik alkalommal, Tóth Kálmán vadász, hírneves gasztronómiai szakember szponzorálásával rendezik meg a hagyományos vadászati évadnyitó ünnepséget. Tóth Kálmán arról tájékoztatta portálunkat: péntek hajnal óta 12 vadász járja a homokmégyi határt, hogy az ünnepség fénypontjaként idén is díszruhába öltözött vadászok hozhassák be a zöld ágakkal letakart, erre az alkalomra elejtett szarvasbikát „ravatalra”.
Megosztás: 

A szponzor fontosnak tartotta elmondani, hogy rossz idő esetén sem marad el a program, eső esetére 500 fős rendezvénysátrat állítottak fel a kápolna mellett. Az idei Hubertus szentmisét dr. Bábel Balázs érsek parlamenti elfoglaltsága miatt dr. Mászáros István, címzetes prépost atya celebrálja.
A vendégeket Tóth Kálmán, majd dr. Réfy Miklós köszönti, aki a Szakmárhoz tartozó Ludasszállásról, a kápolna történetéről, arról a helyszínről is megemlékezik, amely kilencedik alkalommal ad helyet a hazai mellett nemzetközi ismertséget is szerzett vadászati évadnyitónak.
A vendégek között foglal helyet Font Sándor országgyűlési képviselő, az ország vadásztársadalmának és közéletének színe-java, mintegy 1000 főt várnak a szabadban megtartandó ünnepségre.

Természetesen idén sem marad el Szeredy Krisztina, primadonna előadása, a Főszekesegyházi Kórus közreműködése. Az ünnepséget megkoronázó vendéglátás keretében ezúttal szakmári töltött káposzta készül cipóval, majd az ezerszeletes, i
dén barackpálinkából és karamellből készült ország tortát szelik fel a vendégek részére.


Képünk a két évvel ezelőtti Szent Hubertusz misén készült Ludasszálláson.




Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]