Múzeumok éjszakája – Programok sora öt kalocsai helyszínen
2015. június 19.,péntek 18:07 |A Viski Károly Múzeum mellett a Schöffer Gyújtemény, valamint a Városi Galéria (azaz a Kiállítóterem) is programokkal készül az alkalomra, emellett az Érsekkertben csillagászati bemutató, a Fényi Gyula parkban filmvetítés lesz.
A Viski Múzeumban az udvaron és a gyűjtemény termeiben egyidejüleg futnak majd a programok.
A Városi Galériában jósnő mond jövendőt, este kilenctől pedig Tamás Eszter művészerttrörténész segítségével tárlatvezetésen ismerkedhetünk a Kék Madár Fesztiválhoz kapcsolódó kiállítás anyagával.
A Schöffer Gyülteményben este héttől Tér-kép címmel szintén Tamás Eszter tart múzeumpedagógiai foglalkozást gyerekeknek.
Az Érsekkertben sötétedéstől várja az érdeklődőket Bagó Balázs amatőr csillagász hegedűszóval egybekötött közös észlelésre.
A Fényi-parkban kertmozi lesz: éjféltől vetítik az Egészséges erotika című filmszatírát, Tímár Péter 1986-ban vizsgafilmként készült remekművét.
A Viski Károly Múzeumban színdarab- és könyvbemutató, játékos vetélkedő, diaporáma-vetítés, tárlatvezetés, pogácsa és mézeskalács-kóstoló, borkóstoló, valamint kézműves foglalkozások várják a vállalkozó szelleműeket, utóbbiakon iniciálé és papírmozaik készítéssel, mézeskalács-figurák készítésével ismerkedhetünk.
Az udvaron is folyamatosan történik majd valami, éjfélkor pedig tűzgyújtással űzik el az egyébként is rövidke éjszaka sötétjét.
Így ez remek alkalom lesz, hogy aki tüzet akarna ugrani, de a Szent Iván éji táncmulatságban előző (ma, péntek) este tűzrendészeti okokból ezt nem tehette meg, az most pótolja a mulasztást.
A Múzeumok éjszakájának kalocsai programjairól a Viski Károly Múzeum honlapján részletesebben is tájékozódhatunk. A programgazdagság és a sok helyszín miatt érdemes lehet áttanulmányozni a rendezvény órarendjét, majd az ízlésünknek megfelelő programokat megcélozva járni végig a helyszíneket!