Kalohírek

 

Korai Kék Madár jön Kalocsára – Madárles a könyvtárban!

2015. március 20.,péntek 11:47  | 
Egy fecske nem csinál nyarat! De néhány Korai Kék Madár, különösen abból a szép nótájú fajtából, amelynek jeles képviselői meglepik a várost, pontosabban a városi könyvtárat jövő csütörtökön és pénteken, biztosan előrejelzik a nagy Kék Madár Fesztivál júniusi érkezését! Belépőjegyeket is lehet nyerni a fesztiválra!
Megosztás: 

Tamás László, a Tomori Pál Városi Könyvtár vezetőjének ötlete nyomán idén először kerül sor a rendezvényre a gyermekkönyvtárban, amelyen a közelgő zenei fesztivált négy rendhagyó óra – három csütörtöki és egy pénteki alkalom – keretében népszerűsíti majd maga fesztivál atyja,
Lakatos György fagottművész, tanszékvezető egyetemi docens, számos hazai és nemzetközi díj birtokosa, valamint öt, szakmájában szintén jeleskedő társa.

Lakatos Sára, a 2010-es Érdi Regionális Csellóverseny első helyezettje a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója.
Kéringer Dávid a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett szaxofonista, a Virtuózok című tévéműsor eredményes szereplője.
Oláh Krisztián a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanszakának hallgatója, Binder Károly növendéke. 2011-ben különdíjat nyert a Vukán György által alapított Creative Art tehetségkutató improvizációs versenyen. 2012 nyarán beválogatták a Roots&Routes nemzetközi tehetséggondozó program EUtropia című projektjébe. 2013 áprilisában A legjobb szólista díjat nyerte az V. Marosvásárhelyi Jazz Versenyen.
Bolyki Sára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett népdalénekes.
Balázs Zoltán a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész és rendező szakán végzett. Egyéb érdemei mellett 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2008-ban Jászai Mari-díjjal, 2009-ben pedig Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el művészeti tevékenységét.

A rendhagyó órák keretében fejtörőkre, vetélkedőkre is sor kerül majd, amelyen az idei Kék Madár Fesztivál rendezvényeire belépőjegyet lehet nyerni.
Az órák időpontjait lásd az alábbi plakáton!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]