Közel negyven alkotó fordult meg a három év alatt az intézményben, ahol havi rendszerességgel volt lehetőségük a festőknek, szobrászoknak, íróknak, költőknek és fotósoknak bemutatni munkájukat, alkotásaikat.
Lakatos Ervin a kalocsai Szent István Gimnázium tanára. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett rajz- művészettörténeti tanári diplomát, majd 2005-ben festészet–vizuális nevelés szakon vehetett át újabb diplomát.
2006-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületében Alaptag. 1992 óta folyamatosan vesz részt csoportos kiállításokon, több egyéni kiállítása volt Budapesten és Kalocsán, jelenleg egy nemzetközi, csehországi alkotótáborba készül.
Az I. Országos „Víz és élet” Képzőművészeti Biennálén I. díjat nyert. Az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat különdíját érdemelte ki.
Alapításától részt vesz a kalocsai képzőművészeti alkotótábor munkájában, annak meghatározó személyisége, ugyanúgy, mint a város minden, a képzőművészethez köthető eseményének, tárlatának.
Évről-évre diákok százaival szeretteti meg a művészet világát, miközben saját művészetét is fokról-fokra építve ért fel az ismert, elismert kalocsai művészek sorába. Képei szinte olyanok, mint a fényképek. A látvány absztrakt, a megjelenítés formája klasszikus.
Kalocsa Város Önkormányzata idén augusztus 15-én Kalocsa Város Művészetéért Haynald Lajos Díjban részesítette a város művészeti életében elért eredményéért.

Három évvel ezelőtt kezdődött az a sorozat a könyvtárban, ahol kalocsai, környékbeli vagy innen elszármazott művészek mutatkozhatnak be. Az Alkotók Körének jubileumi programján Lakatos Ervin festő, a Szent István Gimnázium tanára volt a vendég.