Már előzetesen is fölhívtuk olvasóink figyelmét a kiállításra, amelyen egy kanadai-magyar projekt keretében készült alkotásokat tekinthetünk meg.
A kiállítást Tamás Eszter fölkérésére dr. Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman nyitotta meg a múlt pénteken 17 órai kezdettel tartott kiállítás-megnyitón. Az ombudsman szólt a kiállítást anyagát létrehozó munkáról, a gyerekek esetenként megható együttműködéséről, és az annak eredményeként létrejött kiállítás iránti nemzetközi figyelemről.
A megjelentekhez szólt Horváth Bálint kalocsai diákpolgármester is, aki a program keretében készült alkotások zsűrizésében is részt vett, és kezdeményezője volt annak is, hogy a vándorkiállítást Kalocsán is kiállítsák.
A megnyitó fényét Fekete Krisztián hegedűjátéka emelte. Az érdeklődők között megjelent Török Ferenc polgármester is.
A kanadai nagykövetség, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány közös szervezésében megvalósult programban tíz magyarországi iskola vett részt, akik az 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezmény egy-egy jogi területét dolgozták föl. Az elkészült alkotásokból összeállított vándorkiállítás a Kulturális Központ és Könyvtár, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) közreműködésével mutatkozik be az április 14-ig megtekinthető tárlaton.
A kiállításhoz április 5-én 10 óra 30 perckor kezdődő műhelybeszélgetés is kapcsolódik, amelyen részt vesz majd dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója, Kozák Zsuzsanna, a Vizuális Világ Alapítvány szakmai vezetője, a projekt kezdeményezője, valamint Horváth Bálint kalocsai diákpolgármester is. A beszélgetés keretében a projekt hátteréről, és a pályamunkák készítésének módszertanáról és folyamatáról, valamint a gyermekek jogainak helyzetéről, érvényesítésük lehetőségeiről is szó esik majd.
Március 22-én a Városi Galériában nyílt az a kiállítás, amelyen gyerekek rajzai, festményei, fotómontázsai hívják föl a figyelmet a gyermekek – sajnos nem mindig kellőképp tiszteletben tartott – jogaira.