A korábbi években is beszámoltunk az eseményről, amelyre sokan vadászruhában érkeznek, a környező falvak népe pedig népviseletben, hímzett templomi zászlókkal, vagy épp lovas kocsikon jön az év többi napján elhagyatott, egykori kalocsai szállásra.
A hívek sorai közt számos illusztris vendég megjelent. Az ünnepre érkezett rengeteg vadász között a vadásztársadalom számos vezetője illetve jeles képviselője is jelen volt, így Simkó Gyula és Hidvégi Béla, a magyar Safari Club elnöke, illetve tiszteletbeli örökös elnöke a klub több tagjának kíséretében, dr. Szigeti Béla, a magyar vadászkamara Bács-Kiskun megyei fővadásza, Oláh Csaba, a magyar Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, valamint Bán Beáta, az egyesület hölgy szekciója, a Diána Klub elnöke. Szintén részt vett az ünnepen Szenek Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati-Halászati Osztályának vezetője, Csekő Sándor, a magyar Vadászlap főszerkesztője, Békés Sándor és Kászoni Zoltán vadász írók, Garaba Imre válogatott labdarúgó, vadász, valamint több környező vadásztársaság elnöke.
A rendezvénynek a „civil” társadalom életében is egyre komolyabb rangja van, amit az is jelez, hogy a környező települések polgármesterei mellett Szűrös Mátyás, a köztársaság kikiáltója, ideiglenes köztársasági elnök is megjelent.
A szentmise után díjátadásra is sor került: Turcsányi János nyugalmazott vadász több évtizedes vadgazdálkodási és vadászati tevékenységéért részesült a Hubertus díj bronz fokozatában.
Dr. Bábel Balázs prédikációjában a vadászat természetközelisége kapcsán teremtésvédelmi kérdésekről szólt. Egyebek közt elmondta, ez korábban a teológiai könyvekben leginkább csak a lábjegyzetekben kapott helyet, ahol leírták, milyen fontos dolog a teremtett világ védelme. Ma viszont, amikor az ember felelőtlensége és mohósága soha nem látott természetkárosítást okoz, amely már-már létét is veszélyezteti, sokkal többet kell e kérdéssel foglalkoznunk. Rámutatott: az isteni parancsot, amely szerint az embernek uralma alá kell hajtania a természetet, jócskán félreértette az emberiség, mert megfeledkezett a hatalommal járó felelősségről. Pedig e világot minden javaival az ember boldogulására teremtette az Isten. Ugyanakkor arra is fölhívta a figyelmet, hogy a teremtés nem csak a külső világból áll, mi magunk is teremtmények vagyunk, méghozzá igen kedves teremtmények.
Idézte a Szentírást: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten lelke lakozik bennetek?” (1.Kor.3.16.) Aki pedig a templomot lerontja, bűnt követ el. E testünk épségének, egészségének megőrzésére, épülésére kell törekednünk, hálát adva mindazért a sok jóért, amivel a teremtő elhalmozott bennünket, mindenek előtt az életért, amelyet szintén ajándékba kaptunk, ingyen.
A misén közreműködött a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjének arany fokozatával nemrégiben kitüntetett Leányfalusi Vilmos orgonaművész, a Főszékesegyház karnagya, valamint a Főszékesegyházi Énekkar Zsebics Ilona vezényletével.
-C-
A videót a KalocsaTV készítette.
Évről évre egyre többen gyűlnek össze szeptember első szombatján a ma már komoly hagyományokkal rendelkező ludasszállási vadászünnepre. Most hatodik alkalommal került sor a felújítása után Szent Hubertusznak szentelt, korábban omladozó kápolnában a vadászszezon kezdetére időzített vadászmisére. Az érseki misén idén több mint ötszázan vettek részt.
