Kőrösi Tamás kiállítása Kiskőrösön: Hétköznapi csodák – képkeretben
2011. szeptember 05.,hétfő 10:36 |A kiállítást Horváth János, a kiskőrösi alpolgármester és Kiss István, kalocsai festőművész nyitotta meg. A rendezvény házigazdája Szedmák Tamás, Bács-Kiskun megyei önkormányzati képviselő volt. A kiállítás megnyitójára megtelt a terem. A mintegy hatvan érdeklődő között ott voltak Kiskőrös kisebbségi önkormányzatainak tagjai, és jelen volt a nemzetiségi napokra Kiskőrös partiumi testvérvárosából, Margittából érkezett delegáció tagjaként Pocsaly Zoltán alpolgármester is. A kiállítás három napja alatt is komoly érdeklődés mutatkozott a kiállított képek iránt, összesen mintegy kétszázötvenen látták a kiállítást. Kőrösi Tamásnak idén ez már a második egyéni tárlata volt.
Kőrösi Tamás
1967-ben született Kalocsán. Általános iskolai tanulmányait a Belvárosi Általános Iskolában végezte, majd a Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulója volt. Kacskaringós életútja során sokféle dologgal foglalkozott, jelenleg a Kertvárosi Tagiskolában portás, ám a művészet szeretete mindvégig elkísérte.
Már kisgyermek kora óta érdekelte a képzőművészet, és aktívan foglalkozott rajzzal, festéssel. Kiss István képzőművészeti szakkörébe járt, később pedig autodidakta módon képezte magát. Művészi álláspontja szerint a ma elterjedt absztrakt, nonfiguratív megközelítés, s általában a modern művészet szemléletmódja mellett létjogosultsága van a látványelvű festészetnek is, amely a nagy elődök nyomdokán haladva, azok munkásságát tisztelve, de nem szolgai módon másolva hoz létre közérthető, gyönyörködtető alkotásokat. Példaképei közé sorolja – a teljesség igénye nélkül – a magyar festészet panteonjából Munkácsyt, Paál Lászlót, és az általa nagyra becsült Nagybányai iskola képviselői közül főképpen Ferenczy Károlyt; a nemzetközi élvonalból pedig a XVII. századi németalföldi festők, különösképpen Rembrandt, valamint Goya és Van Gogh festészete gyakorolta rá a legnagyobb hatást.
Képeit több csoportos kiállításon bemutatta már a nagyközönségnek, elsősorban Bács-Kiskun megyében. Magántulajdonban is vannak festményei Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, illetve az olaszországi Riminiben, ahová – ha teheti – szívesen jár nyaranta élményt és inspirációt gyűjteni, aminek fedezetét ottani munkákból teremti elő.
Művészetével igyekszik az emberek figyelmét a természet szépségére irányítani. Ehhez azt a szóbeli üzenetet fűzte hozzá munkatársunkkal való beszélgetése során, hogy „az lenne a jó, ha mindenki megpróbálná úgy szeretni a természetet, hogy ott, a helyszínen is észrevegye annak szépségeit, s ne csak keretbe foglalva, egy festő szemén át figyeljen föl e hétköznapi csodákra! ”
–C–