„A vasárnapi előadáson a közönségünk épp annyira vegyes volt, mint a színtársulatunk, hiszen nálunk is több fiatal van, amelyre nagyon büszke vagyok!” – mondta el a portálnak dr. Kovács Istvánné Éva, a színtársulat vezetője, aki hozzáfűzte: „A gyerekeinknek mára már fogalma sincs arról, hogy hogyan zajlott régen a paraszti élet, hogyan dolgoztak vagy éppen hogyan ünnepeltek. Nem ismerik a régi kifejezéseket, mi az hogy kettőző, mi az hogy summás lány, de ennek ellenére sikerült a fiatalokat is bevonni a színjátszókörbe, akik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Megállták a helyüket a színpadon és emellett nekik köszönhetően sok fiatal ült a nézők sorában is. Természetesen az idősebb és a közép korosztályból is ismét sokan eljöttek megnézni a darabot.”
Az előadás folyamán nemcsak a régi szokások, de a régi eszközök is megelevenedtek, hiszen a kézi aratáshoz szükséges kaszát és sarlót is kézbe vették, de a kukoricafosztást is a régi hagyományokhoz híven mutatták be a közönségnek.
.jpg)
„A fosztás már nagyon régóta nem divat. Különösen azok a szokások, amelyek hozzá fűződtek ehhez a társasági élethez, merthogy ez társasági élet volt, hiszen összejöttek a rokonok vagy szomszédok egymásnak segíteni és kalákában dolgoztak. Vagy elmentek, mint itt a darabban is a lányok, summásnak. Mindezeknek régen közösségformáló ereje volt, aminek mindig van aktualitása.” – nyilatkozta a színtársulat vezetője, aki már többektől kapott felkérést, hogy a környékbeli településeken is adják elő a népszínművet, amely kérésnek örömmel tesznek eleget. Így a jövőben azok is újra nézhetik a darabot, akiknek ez egykoron valóban a mindennapjait jelentette.
Edit
(fotó: Kopri)
Szeptember 5-én vasárnap, a Varajti Gizella Színjátszókör az augusztus 20-i nagy sikerre való tekintettel ismét előadta az „Így éltünk tavasztól őszig” című népszínművét a Kalocsai Színházban. Az amatőr színjátszók újra telt ház előtt mutatták be a Musza Giza néni által írt, humorral is átszőtt darabot.