Rejtőző kincseink 3.
2008. március 11.,kedd 16:02 |
Március 9-én vasárnap a Városi Galériában nyitotta meg kapuit a Rejtőző kincseink 3. címet viselő kiállítás, ahol magángyűjtők tulajdonában lévő alkotásokat tekinthet meg a közönség. A tárlatot Asperján Istvánné, a Városi Közművelődési Intézmények igazgatója nyitotta meg. A rendezvényen Szklenka Orsolya (fuvola) és Vízi Melinda (zongora) közreműködött.
A Liszt Ferenc AMI növendéke és tanára Bartók Béla, Este a székelyeknél című művét adta elő. Ezután Asperján Isvánné köszöntötte az egybegyűlteket, és megnyitotta a tárlatot. Kissé rendhagyó ez a kiállítás, hiszen most nem kortárs művészek alkotásait láthatja a közönség. Ezzel a kiállítással mintegy másfél évszázadot ugrunk vissza az időben, a festmények a19.század végén, illetve a 20.század első harmadában készültek. A kiállításon szereplő alkotók első csoportja a 19.század első felében született. Tanulmányaikat a budapesti Mintarajz Iskolában kezdték, a történelmi Magyarország különböző részeiről érkeztek, többek között Erdélyből és a Felvidékről is. A kiállításon szereplő következő nemzedék már az 1908-ban megnyílt Képzőművészeti Főiskolán tanult. Vannak, akik külföldi művészeti akadémiákon szereztek képesítést, Párizsban, Olaszországban, vagy San Francisco-ban, mások a nagybányai művésztelepet látogatták.
A kiállításon látható alkotások többnyire déd- és nagyszülők örökségéből megőrzött kincsek és emlékek. A keretek állapota sokszor bizony viseltes. Külföldi galériákban, régiségboltokban sok a jó állapotban lévő kincs. Ilyenek azért Magyarországon is akadnak, de nem ekkora mennyiségben. Ennek az lehet az oka, hogy hazánkban a két világháború alatt és még utána is az emberek sokszor földbe ásták, befalazták, padlásra, vagy pincébe rejtették féltve őrzött kincseiket.
Vannak, akiknek azért kedvesek ezek a képek, mert a tájak kedves emlékeket ébresztenek bennük. Egy-egy portré barátokra, ismerősökre emlékezteti őket. Legtöbben azt szeretik látni a képeken, amit a valóságban is. Mindannyian szeretjük a természet szépségeit, és hálásak vagyunk a művészeknek, hogy ezeket számunkra megfestették a vásznon. Van aki azt kedveli, ha a műalkotás könnyen érthető és szívhez szól, míg mások szeretik kitalálni azt is, amit a művész nem „mondott” ki világosan. A kiállítást elsősorban azok számára rendezték, akik szeretik, ha a képen zöld a fű, az ég kék, az embernek két szeme és egy orra van, és ez viszonylag szimmetrikusan, az arcán helyezkedik el. Ez a kiállítás egy kis kitérő a sok kortárs alkotó tárlata közül. A szervezők azoknak a művészetbarátoknak kívánnak kedveskedni, akik ezeket az alkotásokat kedvelik.
A megnyitó végén Asperján Istvánné köszönetét fejezte ki azoknak a magángyűjtőknek, akik féltett kincseiket, a kiállításon szereplő 40 képet a szervezők rendelkezésére bocsátották.
A tárlat március 9-től 30-ig tekinthető meg a Városi Galériában, hétfő kivételével 10-12 és 14-17 óráig.
Illés L. Adrienn