SZÖG-ART kiállítás
2007. december 01.,szombat 08:57 |Az esemény Bajzák Dorottya zongorajátékával kezdődött, aki a Liszt Ferenc AMI növendéke, majd Asperján Istvánné, a Városi Közművelődési Intézmények igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, és felkérte Szuromi Pál művészeti írót a kiállítás megnyitására.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az európai avantgárd törekvések egyik legnagyobb alakjának, Schöffer Miklósnak a szülővárosában nyithatom meg a SZÖG-ART Egyesület kiállítását, melynek keretében szegedi képző- és iparművészek alkotásait tekinthetik meg. Ennek a kollektívának mintegy 15-16 éves múltja van, amely ugyan nem nagy idő, mégis több európai nagyvárosban, sőt még Európán kívül is voltak kiállításaik. Kezdetben az egyesület szigorúan meggondolta, hogy mely művészek lehetnek tagok. Hosszú évekig csak 13-16 fős létszámmal működött. Az utóbbi időben azonban már a fiatalabb egyéniségek is megjelentek közöttük. A SZÖG-ART törzsgárdája olyan alkotókból kerül ki, akik valamilyen módon kapcsolódnak a Szegedi Tudományegyetem rajz-művészet tanszékéhez. Valamikor itt tanítottak, mint például Fischer Ernő mester, itt végeztek, mint Lóránt János, vagy jelenleg is az egyetem tanárai. Ezen nagy múltú és jó nevű, agilis tanszék nélkül jóval szegényebb lenne Szeged képzőművészete.
A műalkotások valódi értékét korántsem csak a korszerű tendenciák formanyelve biztosítja. Szakmai erő, hitelesség nélkül az újszerű megoldások csak felemás minőségűek lehetnek. Egy-egy kollektíva szakmai becsülete abban is rejlik, hogy akadnak-e köztük erőteljesebb, rangosabb és progresszívabb egyéniségek. A SZÖG-ART-ban ilyen művészekből sincs hiány. Akadnak alkotók, akiket az alkotásban bizonyos kultikus, mágikus motívumok inspirálnak. Mások viszont a természeti matériákat, vagy az ősi kultúrák vitális tisztaságát veszik alapul. A SZÖG-ART Művészeti Egyesület egyre teljesebb, gazdagabb és korszerűbb kibontakozásra törekszik.
Ez a mostani kiállítás nagyon érdekes és izgalmas, minden művészet iránt érdeklődő embernek szeretettel ajánlom.
A kiállítás december 16-ig tekinthető meg a Városi Galériában, hétfő kivételével naponta 10-12, valamint 14-17 óráig.
Illés L. Adrienn