Szabadlábon II. János Pál merénylője
2010. január 18.,hétfő 14:54 |„A szabadon engedéshez szükséges eljárásokat elvégezték” - jelentette be Agca ügyvédje az Ankara melletti, szigorúan őrzött börtön bejáratánál összegyűlt újságírók hada előtt. Az 52 éves férfit egy katonai toborzóirodába és orvosi ellenőrzésre szállítják egy 2006-os katonai orvosi jelentés megújítására, amely szerint nem alkalmas katonai szolgálatra „antiszociális személyiségzavar” miatt.
Ügyvédje még Agca szabadulása előtt úgy nyilatkozott, hogy a férfi két hétig nyaralni fog, és tervei között szerepel az is, hogy ellátogat egykori célpontja, II. János Pál sírjához is a Vatikánban, és szeretne találkozni XVI. Benedek pápával. Ezekben a kérdésekben még folyik az egyeztetés a Szentszékkel - mondta el az ügyvéd.
Agca 1981. május 13-án lőtt rá II. János Pál pápára Rómában, két évvel azután, hogy megszökött egy török katonai börtönből, ahol egy újságíró meggyilkolása miatt ült. A Szürke Farkasok elnevezésű szélsőjobboldali csoport egykori tagja 2000-ben, a pápa kérésére kegyelmet kapott az olasz államfőtől. Szabadlábra helyezése után Törökországba toloncolták, ahol letartóztatták az újságíró meggyilkolása, két fegyveres rablás, valamint szökés miatt.
(FH)