Presztízsmeccsek fordulója – Megyei II – III. o. bajnokságok
2014. április 07.
A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában városkörzetünkből a Dusnok KSE és a Hajós FC együttesei viaskodnak heti rendszerességgel. A jelenlegi állás szerint a Dusnok ezüstérmes, míg a Hajós a középmezőny oszlopos tagja.
Többet nyertünk három pontnál: Kalocsai FC - Kecskeméti LC 4 – 0
2014. április 07.
Végre átszakadt egy gát, a KFC focistái megszabadulva a hosszú hetek óta rájuk nehezedő lelki tehertől – már-már önbizalmát vesztett, kishitűvé vált a társaság -, olyan focit produkált a jó erőkből verbuválódott Kecskeméti LC ellen a második félidőben, amelyre mindig is várt a szakvezetés és a csapat törzsközönsége.
Női labdarúgás – Tornagyőztes „Méhecskék”
2014. április 04.
Március 22-én, a Tolna megyei Nagymányokon rendeztek öt csapatos női teremlabdarúgó-tornát, ahol pályára lépett a Méhecskék SE Kalocsa megyei bajnokságban szereplő társulata is.
Megyei II–III. osztályú labdarúgó-bajnokságok – A Dusnok KSE továbbra is második
2014. április 02.
Városkörzetünk alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatai is „ezerrel dübörögnek” tavaszi hadakozásaik során, javában tart a bajnoki nagyüzem a megyekettő és a megyehárom csoportjaiban.
Pedig tompább volt nálunk a Tompa: Tompa SE – Kalocsai FC 1–0
2014. március 31.
Aki ott volt és látta, az csak megerősítheti, hogy a tavasz legjobb játékát nyújtó KFC teljesítménye is kevés volt a pontszerzéshez, igaz ha Fortuna nem ilyen szűkkeblű, a dicséretes döntetlent mindenképpen kiérdemeltük volna.
Megyei III. osztály Nyugati csoport – A Géderlak nyerte a rangadót
2014. március 27.
A március 23-i vasárnapon már a tavasz második játéknapját rendezték a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati (kalocsai csoportjában), ahol a slágermérkőzés ezúttal a bajnoki címre egyaránt pályázó Géderlak és Homokmégy összecsapása volt.
Papírforma győzelem: Kalocsai FC – Tiszakécske VSE 3–1
2014. március 24.
Két adott gólnélküli 90 perc után végre háromszor is beköszönt a Kalocsa soros bajnoki összecsapásán, igaz az ellenfél ezúttal a „megyeegy” sereghajtója, az egykoron szebb napokat is megélt Tiszakécske hervatag együttese volt.