Tél tábornok ismét közbeszólt – Futball-matinéból ínszaggató tréning
2015. február 09.
Úgy látszik, az utóbbi években rendre közbeszólnak az égiek, hiszen a KFC tervezett első előkészületi találkozóit rendre el kellett halasztani „Tél tábornok” jóvoltából. Így történt ez február 7-én, szombaton is, amikor a Márton-bandérium a bajai könnyűlovassággal találkozott volna a Városi Sporttelep edzőpályáján.
Női labdarúgás – Bronzérmes „Méhek”
2015. február 05.
Az egykori dunántúli bányászvárosban Nagymányokon rendezték meg a hagyományos IV. Nusi Néni Emléktorna női teremlabdarúgó-viadalt, ahol a hét csapatos mezőnyben nagyszerűen szerepelt a Radványi László edzette kalocsai Méhecskék SE felnőtt hölgykoszorúja.
Veretlenül tornaelső a Méhecskék U8-as csapata
2015. február 04.
Tolna megye székhelyén Szekszárdon rendezték meg az I. Horfer Serleg Utánpótlás Kupa gyermek labdarúgótornát január 24-én, szombaton, ahol a 2007. január elseje után született focistapalánták kaptak versenyzési lehetőséget. A résztvevők között ott volt a kalocsai Méhecskék SE U8-as csapata is, amely a nap végén veretlenül emelhette magasba a győztesnek járó díszes trófeát.
Kalocsa – Szeged: Felvillanó trükkök, örömfoci az Old Boys gálán
2015. február 02.
Február 1-jén vasárnap kora este teltházas publikum várta a Városi Sportcsarnokban a küzdőtérre bevonuló egykori „aranylábú gyerekeket”, a Szeged és a Kalocsa hajdani focistáit. A Kalocsai Futball Club vezetése ugyanis ígéretének eleget téve, a Videoton tavaly téli meghívása után ezúttal a nagy hagyományokkal bíró délmagyar élcsapat, a Szeged egykori nagyágyúit látta vendégül – kedveskedve...
Kalocsai Futball Club – Focistáink is elkezdték
2015. január 19.
Január 16-án, pénteken a „megyeegyben” szereplő Kalocsai FC bronzérmes helyen telelő labdarúgói is elkezdték a felkészülést Márton edző vezetésével a tavaszra hangolódás jegyében. A cél továbbra is a dobogó megtartása, ennek szellemében kezdte igen elszántan a gyakorlást a társaság.
Megyei II. o. Déli csoport – Dobogós tél Dusnokon
2015. január 15.
A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság tizenöt csapatos mezőnyében az előkelő harmadik helyen zárta az őszt a Sáfrán Ferenc vezette Dusnok KFC csapata, ráadásul a gárda egyedüli veretlenként birtokolja a dobogós helyet a csoportból.
Női labdarúgás: Remek rajt után mélyrepülés
2015. január 11.
Az előző szezonban az előkelő második helyen zárt a Kalocsai Méhecskék SE együttese a megyei női labdarúgó-bajnokságban, így nem véletlenül az új bajnoki évben már az aranyat tűzte célul maga elé a Radványi László vezette társaság.