A bor fellegvárából a paprika hazájába – interjú Bedics Andreával, Kalocsa új jegyzőjével
2011. március 24.
A múlt heti képviselő-testületi ülésen – a négy pályázó közül – dr. Bedics Andreát választották meg Kalocsa város új jegyzőjévé. Dr. Bedics Andrea kalocsai családból származik, és itt is érettségizett a Szent István Gimnáziumban. 1997-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem szakon szerzett középiskolai tanári diplomát, de az egyetem utolsó évében beiratkozott a jogi karra is.
Ismét Kalocsán a kúlai delegáció
2011. március 18.
A Kalocsai Múzeumbarátok Körének és Kalocsa Város Önkormányzatának meghívására 2011. március 14-én délben érkezett meg testvérvárosunk, a szerbiai Kúla városának delegációja Kalocsára. A Városháza Dísztermében Simon Zoltán alpolgármester, és Rumi László képviselő fogadta a város vezetőit és a közel húsz tagú énekkart.
Bedics Andrea lesz Kalocsa új jegyzője
2011. március 18.
Dr. Bálint József Kalocsa Város címzetes főjegyzője még tavaly felmentését kezdeményezte nyugdíjazására tekintettel a képviselő-testületnél, így jogviszonya 2011. június 4. napján megszűnik.
Rendnek kell lennie! - Az új városvezetés is támogatja a Főiskola működését
(2)
2011. március 17.
A március 16-i testületi ülésen a 2011. évi költségvetési rendelet-tervezethez kapcsolódóan Török Ferenc polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő épületekben működő Tomori Pál Főiskola önkormányzati támogatása kapcsán a város 2011. évi költségvetésének tervezésekor napvilágot látott hiányosságokra hívta fel a testület figyelmét.
Testületi ülés napirendi pontjai
2011. február 28.
2011. február 28-án, 14 óra kezdettel tartja soron következő ülését a Képviselő-testület, melyet a Városháza Dísztermében tartanak. A napirendi pontok a következők:
Új körforgalom épülhet városunkban
2011. január 20.
Az év első testületi ülésének két napirendi pontja is a városban található balesetveszélyes kereszteződések átszervezésére vonatkozott. A város vezetői arról döntöttek, hogy kihasználják a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ országos közutak belterületi szakaszain lévő balesetveszélyes csomópontok átszervezésére vonatkozó pályázati lehetőségét.
A jövőben havonta készít beszámolót munkájáról az önkormányzati biztos
2011. január 19.
Múlt héten zárt testületi ülés keretében a képviselő-testület egy ideiglenes bizottságot hozott létre, melynek feladata a kórházi biztos munkájának folyamatos figyelemmel kísérése, szükség esetén felügyelete lesz.
Videók a Városháza kategóriából
Kivesézték a Városmarketing Kft.-t és a TDM-et, a művelődési központba olvad a KTV – Átszervezések kultúrfronton
2014. december 01.Ezresek a nyugdíjasoknak, új bizottságok, megfeneklő biofűtőmű-beruházás – ülésezett a testület
2014. november 14.Megalakult Kalocsa önkormányzati képviselő-testülete – Alpolgármester: Kinyóné Lakatos Melinda
2014. október 28.Megújult a város arca – Háromszáz dolgozó kapott emlékérmet a városháza felújításáért
2014. szeptember 26.Fotók a Városháza kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
