Átvette megbízólevelét Font Sándor
2014. április 18.
Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője pénteken reggel, ünnepélyes keretek között Kalocsán vette át megbízólevelét a választási bizottság elnökétől dr. Beszedics Orsolyától.
Font Sándor kapta a legtöbb átjelentkező és külföldi szavazatát
2014. április 17.
Április 12-én a Kalocsa-Kiskőrös, 3. számú választókörzet egészére összeszámolták az átjelentkezők és a külföldön élők által leadott szavazatokat. Az átjelentkezők és a külföldön szavazók voksai érdemben nem változtattak a szavazás kimenetelén, de tovább növelték az immár országgyűlési képviselőnek megválasztott Font Sándornak, a FIDESZ-KDNP jelöltjének az előnyét.
Font Sándor: A városvezetés által megkezdett fejlődési utat folytatjuk
(1)
2014. április 11.
Választókörzete szavazópolgárainak, így a kalocsaiaknak is köszönetet mondott a vasárnapi választást követően Font Sándor, akit a Bács-Kiskun megyei 3-as számú választókörzetben túlnyomó többséggel választottak meg a térség országgyűlési képviselőjének a következő négy évre. Font Sándorral a sikerről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
Választás 2014: Győzött a Fidesz
2014. április 06.
A legvégső adatok még váratnak magukra, de az elsöprő FIDESZ-KDNP győzelem már egyértelmű a Választás.hu-n megjelent eredmények szerint az idei országgyűlési választásokon.
Hatalmas fölénnyel nyert Font Sándor – Második a JOBBIK
2014. április 06.
98,87 százalékos feldolgozottság mellett térségünk képviselő-jelöltjei közül a szavazatok 51,07 százalékát kapta Font Sándor, a Fidesz-KDNP szövetség jelöltje.
Nem tudja hol szavazzon? Megmutatjuk!
2014. április 06.
Sokan panaszkodtak Kalocsán arra az utóbbi napokban, hogy nem kapták meg a szavazási értesítőt, esetleg olvasatlanul kidobták a pártok szórólapjaival együtt, ezért aztán fogalmuk sincs, hogy hová kell menniük szavazni. Sőt, egyesek már attól kezdtek tartani, hogy nem is szavazhatnak, mert nem kerültek be a névjegyzékbe és ezért nem kaptak levelet sem.
Font Sándor: „A megkezdett munka folytatásához kérem a bizalmat”
(22)
2014. április 03.
Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, az új ciklusra a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a 2010-es választásokon az ország legjobb eredményével, 71,95 százalékos választói támogatottsággal szerzett mandátumot. A számos tekintetben kiemelkedő pályát futott képviselőt leginkább az új Földtörvény atyjaként ismerik, de a két választókörzet egyesítése óta Kalocsán és térségében is az a...