Kalohírek

 

Simicskó István: A két „Török” harcában a honvédség a Ferenc nevű mellett áll   (0)
2010. szeptember 23.

Kedden Simicskó István a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti államtitkára tartott lakossági fórumot Kalocsán a honvédelem jelenlegi helyzetéről, valamint a város jövőbeni terveiről egyeztetett Török Ferenccel, a Fidesz-KDNP polgármester jelöltjével.

Nem maradhat ellenzékben Kalocsa    (0)
2010. szeptember 22.

Török Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének meghívására szeptember 20-án, Kalocsán, teltház előtt tartott lakossági fórumot Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, akit július 30-án neveztek ki a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács élére.

Bemutatkoztak a helyi CKÖ képviselő-jelöltjei 
2010. szeptember 21.

Szeptember 17-én a helyi Közösségi Házba invitálta a kisebbségi önkormányzat elnöke, Sztojka István a helyi romákat, hogy megköszönje nekik a bizalmat, és összegezzék az elmúlt négy év közösen elért sikereit.

Török Ferenc: „Szemléletmód váltásra van szükségünk”   (3)
2010. szeptember 21.

„A szemléletmód váltást a városvezetés szinte minden területén véghez kell vinni, ahhoz hogy Kalocsa elindulhasson a siker útján. A mostani irányítási struktúra a hosszú évek folyamán megfáradt, az új kihívásokkal alig-alig tud megküzdeni.”

Új lendület új energia   (3)
2010. szeptember 16.

Török Ferenc a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének meghívására városunkba érkezett Gémesi Zsolt a Nemzetgazdasági Minisztérium energiastratégiai főosztályvezetője, aki elmondta, hogy egy olyan mintaprogram lehetősége miatt látogatott Kalocsára, ami a minisztérium számára is támogatandó cél lehet.

Orbán Viktor: Magyarországot úgy lehet talpra állítani, ha mindenütt fölemeljük!  (3)
2010. szeptember 11.

Országos kampánynyitó nagygyűlést tartott a Fidesz, ahol Kalocsát Török Ferenc polgármesterjelölt képviselte. Az eseményen többek között felszólalt Kósa Lajos, Tarlós István és Orbán Viktor. „Itt az alkalom, hogy mi magyarok országszerte ismét összekapaszkodjunk, és együtt nekiveselkedjünk, belevágjunk abba,amire vállalkoztunk. Mindenki ott ahol van, a maga helyén. Magyarországot úgy lehet...

Hoffmann Rózsa: Az iskolaügy az egész társadalmat érinti   (2)
2010. szeptember 09.

Török Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének meghívására Kalocsán tartott fórumot Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki a több száz megjelentnek hangsúlyozta, hogy az iskolaügy már régen nem a pedagógusok magánügye, hanem az egész társadalomé, hiszen ami az iskola falai közt történik, az határozza meg a jövőnket.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]