Öt év hallgatás után szólalt meg a volt képviselő – Borbély Gábor: Ne fordulhasson elő karaktergyilkosság egy kisváros közéletében
(14)
2014. december 18.
Öt év után éppen ideje volt, hogy megszólaljon Borbély Gábor, korábbi önkormányzati képviselő, az előző ciklusban Török Ferenc polgármesteri kabinet irodájának tagja, aki fél évtizede tette a fogadalmat, hogy az ellene indított büntetőeljárás befejezéséig, ártatlansága bizonyításáig nemcsak minden tisztségéről lemond a Fideszben, hanem semmilyen közéleti ügyben nem szólal meg. A gyakorlatilag...
Adventi készülődés az Újvárosi Tagóvodában
2014. december 17.
Az Újvárosi Tagóvodában 2014. december 11-én került sor az Adventi játszóház megrendezésére, mely több éve sikeresen működő program. Ezt a délutáni időpontban szoktuk megszervezni, amikor a szülők a gyermekeikért jönnek az óvodába. Az óvónők előre megtervezik a tevékenységeket, felkészülnek erre a napra. Gyakran bevonják a szülőket is a szervezésbe, a gyűjtő munkába.
Óvodások műsorával indult a Karácsonyi Forgatag
2014. december 16.
A Viola utcai, a Bem apó utcai, és a Kunszt utcai tagóvoda műsoraival hétfőn kezdetét vette a Karácsonyi Forgatag egyhetes programsorozata a belváros szívében.
Télre készül a Helyi Védelmi Bizottság
2014. december 15.
A kalocsai járás polgármesterei, a közútkezelő, a vízügy, az áram- és gázszolgáltató, a rendőrség, tűzoltóság, valamint a katasztrófavédelem vezetői, munkatársai december 11-én üléseztek a kalocsai városháza dísztermében, hogy a rendkívüli téli időjárásra való felkészülésükről a saját szakterületüket érintően adjanak tájékoztatást. A Helyi Védelmi Bizottság (HVB) rendes ülését dr. Bedics...
Ezüstvasárnapi gyertyagyújtás
2014. december 15.
Vasárnap ünnepi gyertyagyújtásra várták az érdeklődőket a sétálóutcába, ahol Greksa Zsófia Ifjúsági polgármester gyújtotta meg a harmadik gyertyát városunk adventi koszorúján. Az eseményt Szabó Csillag, a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény növendékének szavalata színesítette, a karácsonyi hangulatról pedig a Soundwich zenekar gondoskodott.
Leszavazták Török Gusztáv FB-tagságát – Mégis talált szerepet Bálint József a volt polgármesternek
(12)
2014. december 15.
Többek közt a portálunknak adott interjújában is hangsúlyozta megválasztása után dr. Bálint József polgármester, hogy nemcsak társadalmi alpolgármesterként nem számít Török Gusztáv Andor korábbi polgármester munkájára, hanem egyáltalán nem szán neki semmilyen szerepet. A novemberi utolsó zárt testületi ülésről kiszivárgott információk szerint mégis előterjesztette őt egy felügyelő bizottsági...
Városcsőd törölve – Pénzek innen-onnan, később jön a böjtje
(5)
2014. december 14.
A csütörtöki testületi ülésen több napirend során foglalkoztak Kalocsa város pénzügyi helyzetével – sürgősséggel – képviselőink. Ingatlanokat adtunk el alkalmi áron, bérbeadtuk az aranytojást tojó tyúkot 15 évre, és saját magunktól is kaptunk egy kis támogatást, jövőre munkamegbízással ellentételezzük. Egy titokzatos jóakaró telekbérléssel segít. Így már csak nyolcmillió hiányzik.