Szili: Szakadék felé száguld az MSZP vonata
2008. április 17.
"Az a baj, hogy az MSZP-ben kialakult egy rossz ízű vita, arról, hogy ki a haladár, és ki a maradár. Ha pedig egy reformot nem sikerül végrehajtani, akkor a haladárok az általuk maradárnak minősített személyekre mutogatnak: ők a változás gátjai" - mondta Szili Katalin a Heteknek. A házelnök azt is mondta, hogy a szakadék felé rohan a szocialisták vonata.
Feltárták az SZDSZ káderrendszerét
2008. április 16.
Száztizennyolc szabad demokrata kádert talált a Heti Válasz a különféle állami cégek vezető testületeiben, a lap legfrissebb száma szerint a 118 káder 149 posztot foglal el, de korántsem teljes a hetilap listája. A Heti Válasz listáján volt képviselők, egykori kormánytagok éppúgy megtalálhatóak, mint ahogy volt polgármesterek és megyei pártvezetők is.
Egyre nagyobb tételben büntet az APEH
2008. április 16.
Az idén összesen 118 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság a tavalyi 96 milliárddal szemben. A szankciók összege a tavalyi első negyedévi 42 milliárdról 56 milliárd forintra nőtt.
Éger: Jelentős előrelépés történt
2008. április 16.
Jelentős előrelépés történt a háziorvosok finanszírozásának kérdéseiben - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután egyeztetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójával. Székely Tamás a kormányfő megbízottjaként tárgyal a kérdésről.
MNB: kockázatos a japán jen alapú hitel
2008. április 15.
Az utóbbi időben jelentősen erősödött a bankok közötti verseny a magyar pénzpiacon, és a hitelezési kockázatok is emelkedtek - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Jelentés a pénzügyi stabilitásról című jegybanki kiadvány ismertetésekor. Király Júlia hozzátette: a magyar háztartások a jövedelmük 13 százalékát fordítják hiteltörlesztésre.
Euró vs. Dollár
2008. április 14.
Az euró abnormálisan magasan áll az amerikai dollárral szemben, de ez megvédi az eurózónát az áremelkedéstől - mondta a francia központi bank elnöke hétfőn a France-Culture francia rádióállomásnak. Christian Noyer azt mondta, a világ számos valutája nagyon erős a dollárral szemben, vagyis valójában a dollár abnormálisan gyenge.
Kikelet alkonyán
2008. április 09.
A Kikelet Hadművelet alkonyán elmondható, hogy a fokozott média támogatottság ellenére az APEH Dél-alföldi Igazgatóságának ellenőrei a több mint 600 db ellenőrzés során 37 millió forint értékben szabtak ki mulasztási bírságot, valamint 35 üzlet esetében rendelték el azok 12 napra történő lezárását, további két esetben 30 napra rendelték el a fenti intézkedést.