Eurobarometer
2009. január 22.
A magyarok mindössze 46 százaléka elégedett az életével, amellyel, hasonlóan a fél évvel korábbi helyzethez, ismét csak Bulgáriát előzzük meg az Európai Unió tagállamai közül - derült ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből.
Hitel: a Szent Koronát is kockáztatja Magyarország
2009. január 22.
Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint, ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.
Megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti státusát
2009. január 19.
Elhibázott önkormányzati rendszert hoztunk létre a rendszerváltás idején, ennek megváltoztatása nélkül nem lehet a közoktatást sem megújítani – állítja Varga Júlia. Kistérségi önkormányzatokra van szükség és a pedagógusok közalkalmazotti státusának megszüntetésére.
Végleges a Fidesz EP-listája
2009. január 17.
Véglegesítette európai parlamenti jelöltjeinek listáját a Fidesz. A párt országos választmánya szombati ülésén határozott a lajstromról, amelyet Orbán Viktor pártelnök ismertetett. A jelenlegi politikai környezetben komoly esély van rá, hogy Dr. Bagó Zoltán személyében a következő ciklusban kalocsai képviselője is lesz az Európai Parlamentnek.
Orbán: a változáshoz egységre van szükség
2009. január 16.
Csak jobboldali, majd pedig nemzeti egység létrehozásával érhető el a teljes változás, így aki nem a jobboldali egységre szavaz, az a változás lehetőségét kockáztatja - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken, a párt Magyarország többre képes címmel megrendezett programalkotó vitasorozatának első rendezvényén.
Megőrzés program
2009. január 16.
Vissza nem térítendő munkahelymegőrző támogatásra pályázhatnak jövő péntektől hazai vállalatok; a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy - akár rövidített munkaidőben is, de - továbbfoglalkozatják dolgozóikat - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos csütörtökön.
Kárenyhítési hozzájárulás
2009. január 15.
Az Országgyűlés, a mezőgazdaságot sújtó elemi károk hatásának enyhítésében való termelői érdekközösség kialakítása, öngondoskodó felelősségük megerősítése és az állami segítség hatékonyabbá tétele érdekében megalkotta a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló törvényt. Az új rendelkezésről Ronga Viktort, a Magyar Agrárkamara ügyfélszolgálati tanácsadóját...