Fokozott ellenőrzés kezdődött az utakon
2015. március 09.
Sokat javult a biztonsági öv használat aránya az elmúlt években Magyarországon, de azért van még mit tenni ahhoz, hogy biztonságosabban közlekedjünk – állapította meg Oberling József, az ORFK rendőr ezredese az m1 Ma Reggel című adásában.
Sorozatban jön a Suzuki Vitara Esztergomból
2015. március 05.
A héten három japán vállalat jelentett be új beruházásokat, amelyekkel összesen több száz új munkahelyet hoznak létre - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Suzuki Osamuval, a japán autógyár tulajdonosával indította el a gyártást.
3-5 százalékos reklámadót mérlegel a kormány
2015. március 03.
A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból. A bizottság tagjai tájékoztatást hallgattak meg a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény kapcsán kialakult helyzetről.
Olyan munkanélküli fiatalok kapnak levelet, akikhez eddig senki nem szólt
2015. március 02.
Személyes elbeszélgetés alapján egyénre szabott terveket dolgoznak ki a tartósan munkanélküli fiatalok helyzetének javítására. Erről is beszélt a Kossuth Rádióban Czomba Sándor államtitkár.
Tetőzött az influenzajárvány az országban
2015. február 25.
Február 16-22. között 81 900 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, 10 százalékkal kevesebben, mint az azt megelőző héten.
Meggyilkolták a NAV egyik munkatársát Budapesten
2015. február 24.
Meggyilkolták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik munkatársát, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek hétfőn délután Pesterzsébeten. A késelő egy 35 éves férfi, a rendőrök elfogták.
Kész Zoltán nyert Veszprémben
2015. február 23.
A baloldali pártok által támogatott független jelölt, Kész Zoltán nyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 98,91 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint.