Őrizetbe vették Keleti Györgyit
2010. május 04.,kedd 16:33 |
Akár három évig terjedő börtönnel is büntetheti a bíróság Keleti Györgyit, ha bűnösnek találja üzletszerű kéjelgés elősegítésében. Ezzel vádolják ugyanis a magyar és az olasz hatóságok a volt honvédelmi miniszter, Keleti György kisebbik lányát. A család „fekete bárányát” Budapesten a múlt csütörtökön őrizetbe vette a rendőrség az olaszok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt, de néhány óra múlva szabadon engedte, és a kiadatási kérelmet is elutasította, mivel Magyarországon is eljárás folyik ellene ugyanebben az ügyben. Dr. Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk: Keleti Györgyi ellen április elején emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt.
– Az olasz hatóságok azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert ebben az ügyben szerették volna kihallgatni gyanúsítottként, de mivel az Európai Unióban érvényben lévő egyezmények alapján ugyanazon bűncselekmény miatt nem folyhat párhuzamosan két eljárás, ezért a kiadatási kérelmet elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság – mondta el dr. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Borsnak.
A vádirat szerint a modell 2006 novemberétől másfél éven keresztül különböző olasz városokban segített egyhetes, tíznapos időszakokra lakást és apartmanokat bérelni lányoknak, akik ott prostituáltként fogadták vendégeiket. Mint azt a szóvivőtől megtudtuk, Györgyi olasz nyelvű szexhirdetési oldalakra segített feltenni hirdetéseket. Ezekért cserébe különböző nagyságrendű „közvetítői díjat” kapott.
– A bizonyítékokról csak annyit árulhatok el, hogy komoly tanúvallomásokkal és okirati bizonyítékokkal adtuk át a vádemelési javaslatot – szögezte le dr. Skoda, aki szerint az első tárgyalás napját a nyári ítélkezési szünet előtt nem fogják kitűzni. Hozzátette, hogy míg itthon a nevezett bűncselekményért három év, addig Olaszországban hét év szabadságvesztés a kiszabható maximális büntetés.
Az aktmodell ügyvédje szerint védence nem követett el bűncselekményt.
– Hangsúlyozom, hogy Keleti Györgyi ártatlan, és egyelőre eljárás még nem indult ellene, úgyhogy a legjobbakat reméljük az üggyel kapcsolatban. Hogy a vádirat milyen bizonyítékokra és tényekre alapoz, azt nem árulhatom el, ugyanis köt az ügyvédi titoktartás – nyilatkozta lapunknak Dr. Forgács János.
Forrás: borsonline.hu