Brad Pitt a volt feleségével találkozgat
2010. március 05.,péntek 18:28 |
Bár a Pitt-Jolie páros mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa a világnak: még mindig ők Hollywood első számú álompárja, Brad Pitt már másfelé kacsintgat.Ami azt illeti, inkább visszafelé, az álomgyár legnépszerűbb szívtiprója, ugyanis újra egykori feleségével, Jennifer Anistonnal randizgat.
Pitt és Aniston a héten többször is találkoztak egy Los Angeles-i irodaházban, ami miatt persze szárnyra keltek a pletykák, hogy talán újra összejönnek.
A valóságban mindössze arról van szó, hogy még házasságuk idején, közös vállalkozásba fogtak, amin keresztül többek között Aniston is bonyolítja egyre gyakoribb produceri teendőit. S bár Pittnek van egy külön produkciós cége is, úgy gondolta, besegít exének, s nemsokára közösen finanszíroznak majd egy ígéretes új filmet, melyről egyelőre nem sokat tudni.
Már a két sztár közreműködése részben garancia a sikerre. Pitt legutóbbi munkája a Pippa Lee négy élete volt, de ő bábáskodik majd a Vlad című Drakula-film körül is.
Forrás: stop.hu