Kalohírek

 

Norvégia: tanuljunk vikingnek felsőoktatási képzésben

2015. augusztus 05.,szerda 11:23  | 
Kardkovácsolás, ékszerkészítés, hajózás, ácsmunkák és tetőfedés a tantervben, egy norvég népfőiskolában. A képzés során a hallgatók elsajátíthatják a vikinglét minden fortélyát.
Megosztás: 

Oslótól 150 kilométerre nyugatra működik a felnőtt-továbbképzéssel foglalkozó Seljord Folkehøgskule, azaz népfőiskola tanulói viking ünnepeket is tartanak majd. Egészen odáig fajul a tél ünneplése, hogy állatáldozatot fognak bemutatni – írja a The Local nevű norvég lap a norvég királyi tévére hivatkozva.

Az iskola egyik vezetője, Arve Husby a tévének elmondta: sokféle indokból jelentkeztek hozzájuk diákok, sokakat például a Trónok harca és a Vikingek című tévésorozatok inspirálták arra, hogy megismerjék az északi népek múltját.

A népfőiskola vezető viking tanára Jeppe Nordmann Garly lesz, egy dán, aki magát rekreációs vikingnek nevezi. Eddigi életének nagy részét azzal töltötte, hogy minél jobban megismerje Észak középkori létformáját. Szerinte egyébként a Vikingek sorozatban sok tárgyi tévedés van, ezeket is kijavítják majd az órákon a hallgatók fejében.

Forrás: MNO

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]