Kommandósok lődöztek drogkereskedőkre Szekszárdon
2007. november 30.,péntek 23:16 |A kommandósok megpróbálták őket feltartóztatni, de a sofőr megállás helyett inkább igyekezett elgázolni az egyik rendőrt. A bevetési csoport végül több lövés után, egy zsákutcába beszorítva tudta csak elfogni a társaságot, akiktől nagy mennyiségű kábítószer került elő.
A tolnai megyeszékhelyen szerveztek akciót a kommandósok egy drogfutár banda elfogására. Amikor azonban megpróbálták megállítani a négyfős társaság autóját, azok menekülőre fogták, ezért hosszas üldözés vette kezdetét. A menekülő sofőr egy alkalommal az egyik kommandóst megpróbálta elgázolni, és még azután sem álltak meg, hogy a rendőrök több figyelmeztető, majd célzott lövést adtak le az autójuk irányába.
Végül a belváros egyik zsákutcájába szorították be a menekülő járművet, ezután fogták el a bent ülő négy embert. A gyanúsítottaktól nagy mennyiségben kerültek elő különféle kábítószerek, ezeket szakértők vizsgálják. Az elfogás helyén a helyszínelés a hajnali órákig tartott.