Kacsa a Blikkben
2007. november 30.,péntek 23:15 |Futótűzként terjedt a hír, amelyre egyszerre kapta fel álmos kisvárosunk a fejét. Történt ugyanis, hogy Magyarország legnagyobb példányszámú újságjának címlapján hamis információk jelentek meg Dr. Bagó Zoltán megyei alelnök és a volt honvédelmi miniszter lányának, Keleti Györgyinek esetleges románcával kapcsolatban. Íme néhány részlet a fent említett cikkből:
„A múlt hét hétfőn egy budai bevásárlóközpontban pillantottam meg Keleti Györgyit, amint a volt parlamenti képviselővel, a kalocsai fideszes politikussal, Bagó Zoltánnal vacsorázott” – írta egy neve elhallgatását kérő olvasó.
„Köztudott, hogy Györgyi nagyon sok politikussal, sztárral, híres emberrel jóban van. Hogy kivel milyen viszonya van, nem sok mindenkire tartozik.”- nyilatkozta erre Keleti Györgyi menedzsere.
„Egy barátommal jött össze Györgyi, de nem megy zökkenőmentesen a kapcsolatuk. Én és a feleségem vagyunk a lelki szemetesládái” – mondta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke.
A cikk azonban a tényállítások mellett mást is sugallt. Ez itt Kalocsa környékén azért is volt érdekes, mert nyáron, vagy néhány hete mindenki láthatta a baráti társaságot Kalocsán több nyilvános helyen is, az interneten is megtalálható néhány ún. pesti bulifotó, családi-baráti közös fotó. Információnk szerint egyébként nemrég a dusnoki szüreti bál egyik díszvendége volt Bagó, Bagóné, Keleti és párja, ahol a társaság látványosan jól is érezte magát. Azóta világosan kiderült, hogy a cikk kacsa, az értelmetlen rágalmak és hivatkozások nem többek, mint a bulvármédia hitvány népszerűséghajhász fogása. Ezt bizonyítja Keleti Györgyi azóta tett, az interneten is fellelhető nyilatkozata:
„Elég volt, nem tűröm tovább a rágalmakat! A köztudat nem szereti túlságosan azokat a nőket vagy férfiakat, akik összegabalyodnak családos emberekkel. És én pont azt szeretném kommunikálni, hogy nem vagyok egy Kelemen Anna-típus. Számomra a család szent és sérthetetlen, és soha nem tennék tönkre még fennálló családokat. (…) Bagó? Igen ismerem, de nem vagyok szerelmes a fideszes politikusba; ez rágalom és nevetséges. Semmi közöm a kalocsai politikushoz. Ha a sarki patikussal ülök le ebédelni, aki MDF-es akkor azt írják meg az újságok: ez szánalmas. Az én szívem valaki másért dobog: egy János nevű úrért, akit 17 éve ismerek és megjegyzem - mert úgy látom ez fontos - MSZP-s. Bagó Zoltán mintaapa, aki szereti a családját és elhivatottan végzi a munkáját. Ezzel szemben címlapon szerepel, hogy állítólag megcsalta a feleségét, amit mind a ketten megcáfoltunk. Nem vagyok egy politológus, de szerintem ez a két párt háborúja és én ebben a háborúban nem kívánok részt venni. Egyébként meg senkinek semmi köze a magánéletemhez, a barátaimhoz, a családi fotók mutogatását meghagyom a nővéremnek, az én életem eddig sem volt és eztán sem lesz publikus. Nem vagyok playmate, soha nem dohányoztam, nem drogoztam, nem iszom kávét és alkoholt sem fogyasztok, de a barátaimat nem fogom vallási- és párt hovatartozás szerint megválogatni. A szülői házban soha nem politizálunk, apuval soha nem témázunk az éppen aktuális politikai helyzeten. Szomorú az, ami ebben az országban folyik. A „lesinek” üzenem, hogy mindenki foglalkozzon a saját asztaltársaságával és a saját vacsorájával...”
Dr. Bagó Zoltán lapunknak nem kívánt nyilatkozni, de megjegyezte: „Értelmetlen és alaptalan rágalmak jelentek meg a bulvárújságban, most megint kénytelen leszek jogilag megvédeni magam. Nevetséges az egész, mert egyébként aznap pont a feleségemmel voltam Pesten. Haveroktól meg nem szoktam párttagkönyvet kérni, bármilyen hihetetlen is, ebből a politikai széthúzásból meg már nagyon elegem van!” Felesége – kérdésünkre - csupán annyit mondott: „Hozzászoktam már ahhoz, hogy időnként a magánéletünkben keresnek kivetnivalót, nyilván azért, mert Zoltán munkájában ez nehéz lenne. Most ismét nagyon mellélőttek a megrendelők…”
Dávid Edit