Három helyszínen, harminc–negyven fős csoportokban kezdődtek a foglalkozások. Az első helyszínen elsősegélynyújtás, a másodikon a katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos elméleti ismeretek, míg a harmadikon a vízügy és a tűzoltóság szakembereinek bevonásával gyakorlati felkészítés zajlott. – tudtuk meg Dr. Hábermayer Tamás pv. századostól, aki arról is beszámolt, hogy a felkészítés egyik újdonsága az ifjúság bevonása volt az ár- és belvízvédelmi felkészítésbe, életkori sajátosságaik figyelembevételével. – Az eddigi, felnőtteknél rendszerezett ismeretanyag átalakításra került, úgymond „gyerekesítve” lett. Így a jogok és kötelezettségek helyett a katasztrófák típusairól beszélgettünk, illetve egy- egy ilyen eseménynél a helyes magatartási szabályokat elevenítettük fel. Egy–egy kérdés helyes megválaszolása után a gyerekek apró ajándéktárgyakat kaptak, amely sokat segített a motiváció felkeltésében és a figyelem fenntartásában. – folytatta a polgári védelmi százados.
- A nap végén a kalocsai tűzoltók „tálcatüzet” raktak és bemutatták, hogy tűzoltó készülék segítségével hogyan lehet azt eloltani. A szakmai munka összehozza az embereket, szokták mondani, amelyre jó példa lehet egy ilyen felkészítés. – tette hozzá Dr. Hábermayer Tamás, aki a jó példa után ezúton szeretne köszönetet mondani Fajsz és Dusnok községek Önkormányzatainak, Kalocsa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának, az ADUKÖVIZIG munkatársainak, Kardos Bettinának, Szőkéné Magony Máriának, a részt vevő ifjúságnak és minden résztvevőnek a rendkívül jól sikerült felkészítésért.
A 2011. évben harmadik alkalommal került sor ár- és belvízvédelmi felkészítésre a kalocsai polgári védelmi kirendeltséghez tartozó településeken. Október 15-én, a fajszi Duna-parton, Fajsz és Dusnok települések polgári védelmi szervezeteibe beosztottak, önkéntesek és az ifjúság vett részt a rendkívül jó hangulatban lezajlott eseményen.