Fergeteges Koccintással köszöntött be az ősz!
2012. szeptember 18.,kedd 11:10 |A jelentős megmozdulásnak köszönhetően idén közel 11 ezer ember koccintott egyszerre szerte az országban. A borvidéki településeken szervezett különböző rendezvényeknek köszönhetően a koccintáson résztvevők még sokáig élvezhették a helyi borokat, ismerkedhettek a borvidéki teleülések értékeivel.
A tavalyi évben indított civil kezdeményezésnek éppen ez volt a célkitűzése, hogy minél több ember ismerhesse meg azokat az értékeket, amelyek a borkészítés helyén találhatók. A verseny egyik fontos szabálya ugyanis, hogy koccintani csak helyi borral lehet. Az esemény lehetőséget adott arra, hogy borkedvelők és borászok egymással találkozhassanak, a figyelem a borvidéki településekre irányuljon.
Az esemény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt, az eseményt idén is kiemelten támogatta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, de civil szervezetek és gazdasági társaságok is felsorakoztak az események mögé.
A szervezők, Sztanev Bertalan és Dr. Prónay Bence, már tavaly azzal indították útjára a versenyt, hogy immár hagyományos módon az ősz koccintással induljon. A szervezők és a borvidéki települések 2013-ban is várják a borkedvelőket egy jókedvű koccintásra.
Eredmények:
Magyarország legkedveltebb borvidéki települése 2012-ben:
Kisharsány
A borvidék legkedveltebb települései 2012-ben:
Villányi Borvidék Kisharsány
Kunsági Borvidék Kiskőrös
Hajós-Bajai Borvidék Hajós
Egri Borvidék Egerszólát
Szekszárdi Borvidék Szekszárd
Móri Borvidék Mór
Nagy-Somlói Borvidék Somlószőlős
Etyek-Budai Borvidék Etyek
Pécsi Borvidék-Kisjakabfalva
Balatonfüred-Csopaki Borvidék Csopak
Zalai Borvidék Zalakaros
Tokaji Borvidék Tarcal
Település kategóriában legkedveltebb borvidéki település 2012-ben:
1000 fő alatt: Kisharsány
2001-5000 között: Hajós
5001-10000 között: Izsák
10001-25000 között: Kiskőrös
25001 felett: Pécs
Gratulálunk a nyerteseknek!
Támogatók:
Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)
OTP Klub Gourmet Fesztivál,
21. Budavári Borfesztivál
Terroir Club
Borkollégium
Szatmári Családi Pincészet
Ihatóbb Magyarországért Egyesület
Médiapartner:
Vince Magazin
Borigo Bormagazin
Pécsi Borozó
Tokajwine.net