Színes gyermekprogramok a borünnepen
2012. május 20.,vasárnap 17:53 |A rendezvény honlapján invitálja így a gyerekeket Körmöczi Peti a Mosolyzsákból. Valóban színes programok várják nemcsak a legkisebbeket, hanem a közepes és a nagy gyermeket és szüleiket is szombaton 10 órától vasárnap 17 óráig. A pincefaluban másutt is találhatnak a gyerekek izgalmakat és érdekességeket, amilyennek például a légballonos függeszkedés ígérkezik, és a mesterek bemutatója és a kézműves vásár sem lesz utolsó látványosság, de a „Színhelyen” igazi forgatag vár a kicsikre és nagyobbacskákra! A Gólyalábasok Cirkusziskolája, a sok zenével és mindenféle tréfával átszőtt műsoron szereplő két mesemondó előadása, a Hajósi Hétpróba, a Kópéválasztás és a mindkét nap folyamatos kézműves farigcsálás Zita nénivel igazán jó mulatságot ígérnek. Az utóbbiak között szombaton virágkoszorú kötés, kötélverés, zászló-, szélforgó- és homokkép készítés szerepel, vasárnap pedig kákatutajt „ácsolhatnak”, csuhévirágot köthetnek, ördöglakatot készíthetnek, gyöngyöt szőhetnek a résztvevők, és lesz óriáskép készítés is, de hogy ez pontosan mit jelent, azt már csak az tudhatja meg, aki fölkeresi a „Színhelyet” a színpad mögötti völgyben. Szintén egész napon át nyitva áll majd, méghozzá mindkét nap a Gólyalábas Cirkusziskola, ahol szinte „varázsütésre” faragnak mutatványost a beiratkozókból.
Arra viszont már jobban oda kell figyelni, hogy a Hajósi Hétpróbáról és a Kópéválasztásról le ne maradjunk! A hétpróba szombaton délután egykor indul, keretében anyukák, apukák és gyerekek együtt versenghetnek, hogy ők is hétpróbássá válhassanak. Játékos feladványok során edződnek majd hétpróbásokká a vállalkozó szelleműek, és rátermettségüket próbára teszik majd egy kalandos túrán is, amelyen egy térkép segítségével kell majd fölkeresni a „furfangos helyeket”. Délután négy és öt között hirdetik majd ki az eredményeket. Aki lemarad a hétpróbáról, vasárnap délután kettő és fél négy közt fergeteges Kópéválasztással kárpótolhatja magát, ahol – úgy hírlik – mindent szabad lesz, amit egyébként nem. A Kópéválasztás utáni meseórában a Gárembucka Napos Holdas Mesemondók szórakoztatják majd a gyereket.
… és amíg a gyerekek a nagyszínpad mögötti völgyben, képzett animátorok felügyelete alatt jól töltik az idejüket, addig a felnőttek szerét ejthetik egy kis borkóstolásnak...